lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Vendégkönyv

Kedves Látogató!

Ha véleményed van a rendezvénnyel kapcsolatban, vagy megosztani való gondolatod van, kérlek írd meg nekünk a vendégkönyvbe. Várjuk az építő jellegű kritikákat is, hogy jövőre mit és hogyan lehetne jobban csinálni. A vendégkönyvbe csak regisztrált felhasználók írhatnak.

Comments

elérhetőség

jah...és elérhetőség ukatinka@gmail.com

lovasok

Keresnék bárkit, aki tagja volt annak a Borsodi lovascsapatnak,melyet tibolddaróciak, szőlősardóiak és vizsolyiak alkottak és 2010. aug. 7-én kezdték meg az utukat. Fényképeket szeretnék szerezni.Az egyik pihenőjük során találkoztam velük és hatalmas élmény volt.:)

remélem rátalálok valamelyikükre.
köszönöm :)

szép napot!

Keresem azt a ruhakészítő hölgyet,

akivel a bösztörpusztai vásárban találkoztam. Csodás ruhákat készít/hímez magyar népi motívumok felhasználásával. Standjáról egy kép Lenke galériájában is látható Rodler Miklós vásáros képei között (82/143. kép. Nem írtam fel az elérhetőségét, de még a nevét sem, szeretném megtalálni!

Elérhetőségem: emokeboltos@gmail.com, 30/3268025

Köszönettel: Boltos Emőke

Szííítya - biznisz?

Az alábbi levelet a Hírtv - Célpont szerkeztőségének küldtem a MOGY-ról szóló riportjukkal kapcsolatban:

Tisztelt Célpont Szerkesztőség!
Műsoraiknak érdeklődő követője vagyok, és Karsai úrral egyetemben (! ) magam is hasznosnak tartom tevékenységüket, még ma is (vele szemben ).
Kíváncsian vártam a MOGY-ről készített összefoglalójukat, már csak ezért, is, mert érdekelt, ez a kulturális, hagyományőrző rendezvény hogyan szolgált rá, hogy a célkeresztjükbe kerüljön, ahová eddig politikailag, gazdaságilag, társadalmilag kényes témák kerültek (jogosan), míg a Kurultaj a Hírtv egy másik műsorában került bemutatásra.
Hát, láttam, amit láttam:
Témaként szolgált a mobilvécék előtt lóháton mozglódó néhány lovas mint színes kavalkád….még szerencse, hogy a higiéniát korunkban egy puszta közepén alakult ad-hoc táborban így meg lehet oldani, és nem kell a honfoglalás kori megoldásokhoz nyúlni! (). Amúgy a zuhanyzás is kultúrált, tiszta zuhany-konténerekkel volt megoldva a Kurultájon. Gondolom a MOGY-on is hasonlóan.
Téma volt műsorukban a gyógynövényekhez való visszatérés, sikerült egy szakmailag kevéssé felkészült hölgyet találniuk….
Téma volt , hogy meleg-e a csizma….no comment.
Téma volt, hogy egyes amatőr előadók hogyan gondolják a város-falu szerepét jelenünkben.
Témául szolgáltak egyes magyar találmányok bemutatása, de nem igazán sikerült hozzáértő magyarázókat találni, valamint sikerült egy igen gyengus készüléket kiválasztani (voltak jobbak is tavaly ugyan, mikor én is ellátogattam.)
Téma volt, hogy venni aztán lehettet szinte mindent a vásársoron (melyik vásáron nem….?)
Sikerült szakavatott véleményt találniuk és bemutatniuk egy idős hölgytől arra vonatkozóan, mi a különbség a MOGY és a Kurultáj céljai közt. Ez igen hajazott az egyszer-kétszer szoci rendezvényeken megkérdezett résztvevők szavatos válaszaira a feltett kérdésekre. Vajon az önök céljuk mindkét esetben hasonló volt?

Nem sikerült azonban megmutatni azt, hogy egy több 10ezer (állítólag tavaly több mint 100ezer) kíváncsi látogatót vonzó 3 napos fesztivált pofi rendezvényszervezők mögött nem elmaradva sikerült amatőr szervezőknek – valószínűleg igen nem sok pénzért - előkészíteni, levezényelni logisztikai, higiéniai, biztonsági, élelem ellátási, szállás szervezési szempontból, mindössze (ha jól tudom) 500 Ft-os/autó napi parkolási díjért (sátorhely plusz költség) a puszta közepén. Ez vonatkozik az idei Kurultájra is.
Nem sikerült bemutatni, hogy a felvonultatott élőképek, bemutatók szereplői lelkes amatőr hagyományőrzők voltak, akiknek ez elhivatott hobbiuk többnyire.
Nem sikerült bemutatni, hogy a rendezvény során ennyi ember részvételével volt e rendbontás, ittas viselkedés, szemét. Én tavaly látogattam el, de ott is és idén a Kurultájon is rendbontás, részegeskedés és szemét hiányzott.
Nem sikerült bemutatni, hogy mennyi embernek fontos, hogy szabad idejük jelentős részét különböző hagyományörző tevékenységnek szentelje, hogy erre hány ember volt annyira kíváncsi, hogy eljöjjön a puszta közepére, hogy ezeknek az embereknek fontos, hogy évente egyszer ünnepi keretek közt megemlékezzenek honunkat megalapító – és részünkről ezzel nekik igen sok köszönettel tartozni illő – őseinkről, szokásaikról, (hadi-)kultúrájukról. Ha évekig a „nagy októberi szocialista forradalmat” „éltettük”, miért kell egy ilyen megemlékezést lehúzni….?
Tavaly a MOGY-ról a Madonna koncertre látogattunk, hát sokkolók voltak a két rendezvény, ill. kultúra közti különbségek: papír és műanyag szemétben térdig gázolva lehetett csak megközelíteni a bejáratot, ittas egyedek itt-ott, több, mint kétórás késés, majd egy elhanyagolható minőségű produkció, elhanyagolható személyes előadói odaadással, magyarul le lett darálva.
Tavaly a MOGY-ra és idén a Kurultajra is volt szerencsém külföldi (EU) barátokat elvinni. Ők valahogy meg tudták látni – önökkel ellentétben – a rendezvények értékeit, nem csak a hiányosságaikat. Bár nem tudták, hogy hazájukban van-e hasonló rendezvény, szeretnék, ha volna.

Mindent egybevetve, úgy gondolom, igen méltatlan volt a fesztivált „szittyabiznisz”-nek lealacsonyítani. Hogy a céljuk ezzel mi lehetett, találgatni sem érdemes…. Maradjanak a kaptafánál!
Még jó hogy bevágtak egy fiatal hölgyet, aki utalt a rendezvény lényegére.

Munkájukhoz további tisztességes sok sikert kívánva,
Pap Gábor.

"csak" köszönjük

Kedves Szervezők, Segítők...!
Olyan élményben volt részünk ebben a 4-5 napban, amiben még soha! Egy részét Önöknek, Nektek köszönhetjük, és nagyon köszönjük is!!!! Tiszteletünk és csodálatunk Mindannyiótoké, akik önzetlenül összefogva rengeteget tettetek mindannyiunkért, akik vendégként, vagy kézművesként, vendéglátóként részt vettünk a bösztörpusztai rendezvényen.
A folytatáshoz nagyon sok erőt, jó egészséget kívánunk: Magassy Kati és Puszta Csaba

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker