lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Trianon kiállítás és konferencia

Trianon

1920. június 4-én Trianonban meghozták a történelem legigazságtalanabb döntését. Az országrabló hiénák darabokra tépték hazánkat. Ez a tragédia a mai napig kihat a magyarság életére, hiszen nem csak országunk, nemzetünk is szétesett. Trianon árnyai 90 év után újra kísértenek, újra sötét felhők gyülekeznek országunk felett.

Ne hagyjuk, hogy megismétlődjék az, hogy megtűrtként, eltiportként, hazátlanként élhessünk! Vagy ezt a sorsot szánjuk gyermekeinknek? Ébredjünk, ne üljünk ölbe tett kézzel most már egész országunk a tét!
Fogjunk össze mi magyarok, hiszen mi mindig is csak önmagunkra számíthattunk!
Vegyük saját kezünkbe sorsunkat! Tegyünk meg mindent azért, hogy a Kárpát medencében élő magyarság újra egységes, összetartó nemzet legyen!

HIGGYÜK EL, HOGY KÉPESEK VAGYUNK RÁ, CSAKIS MI VAGYUNK RÁ KÉPESEK!!!

Ezért emlékezzünk Trianonra és tanuljunk belőle. Ebben segít az Országos Gyűlésünk ideje alatt a sátorban látható kiállítás, amelyért külön köszönet a szerzőknek Szabó Pál Csabának a Várpalotai Trianon Múzeum igazgatójának és Raffay Ernő történésznek.

A Trianon sátor programjai:

2010. augusztus 13. péntek

17:00 Bődi Szabolcs: Trianon
19:00-20:00 Sárosi Zoltán: Az egyetlen nemzetgyilkossági kísérlet, Trianon

2010. augusztus 14. szombat

16:45 Dr.Eva Maria Barki: Autonómia és önrendelkezés
17:45 Kopp Kristóf: Határon túli magyar fiatalok helyzete
18:15 Domonkos László: Mit kezdhetünk ma Trianonnal
19:15 Kerekasztal beszélgetés - Milyen lehetőségeink vannak Trianon felülbírálatára
Résztvevők:
- a fent felsorolt előadók
- Láng Péterné Andrea és Galla János a Hegyvidéki Trianon Társaságtól
- Rajnai Miklós a Nagykanizsai Trianon Társaságtól
- Tatár József
- Buncsik Marianna, Buncsik László és Tóth István a Dunaföldvári Trianon Emlékműért Alapítványtól
20:45 Beregszászi Olga énekel

2010. augusztus 15. vasárnap

11:00 Dr. Eva Maria Barki: Önrendelkezés és autonómia
11:45 Dr. Bene Gábor: Trianon következményei a Szent Korona szemszögéből
12:30 Vukics Ferenc: Hazám védelmében Trianontól-1945-ig
13:30 Tatár József: Székely Alkotmány

A Civil Színpad programjai:

2010. augusztus 13. péntek
20:00 Ficseri gyermekszínkör Kárpátalja: Hiszek egy hazában (Trianon)

2010. augusztus 14. szombat
20:00 Ficseri gyermekszínkör Kárpátalja: Vereckét sírva (Kárpátalja múltja, jelene, jövője)

Megnézhető, letölthető film: Gondolataim Trianonról - a Szövetség TV műsora (film, 76 Mb)

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker