2010. augusztus 13-14-én, pénteken és szombaton 15:00-16:30-ig

Magyar összefogás - Történelmi élőképek és szakrális programok 1000 gyalogossal, 200 lovas szereplővel,10 ágyúval

„ Kétségtelen, hogy népünknél, még maig majd nem minden a régi kerékvágásban maradt; ha a századok vájtak is ebbe vagy amabba egy új vonást, szokásai, eledele, öltözete, gondolkozása, természeti világnézete még nagyobbára legalább a régi, ha bár vallását itt-ott kétszer is, urát, lakát st. külső körülményeit számtalanszor változtatá; de ismétlem; sajátságos ősi fogalmaiban alapuló világnézete maig a régi, az mint volt századok előtt…”

„…nálunk ellenben a gondtalanság mellett a gőgös tudatlanság, s a tetszelgő álműveltség fanyar mosolyával nézik le az emlékeket…melyekhez hasonlót a mai czifraságaink ál- és pótdíszítményeivel nem vagyunk képesek alkotni…valahányszor ez azonban a népek történetében beáll, mindenkor a nemzetek hanyatlását jelzi, melyek a mint nem képesek többé az ősök nagy alkotmányait fenntartani , tisztelni és megérteni, azonnal megszűnnek képesek lenni azok folytatására, újak alkotására…”
Ipolyi Arnold

A Magyarok Országos Gyűlésének egyik leglátványosabb programja a történelmi élőkép lesz, amelyet várhatóan több tízezer néző csodálhat meg egyszerre. A tavalyi látványvilághoz hasonlóan 13-án a megnyitó után, 14-én pedig 14 órától huszárok, lovasíjászok, íjászok, barantások, hagyományőrzők közösen jelenítik meg a történelmi magyar sors legfontosabb jelképeit és értékeit. A várhatóan több ezer résztvevő legfontosabb mondanivalója a közös cselekvés, a nemzet sorsáért érzett közös felelősség.

Résztvevők: 1000 gyalogos harcos, 200 lovas, 10 ágyú, palánkvár

A rendezvényre érkező lovasok szállítási költségeihez hozzájárulunk, ill. szállítási csoportunk segédkezik a lovak rendezvényre való eljuttatásában. Célunk, hogy azok az emberek is el tudjanak jönni erre az ünnepre lovaikkal, akik ezt anyagilag nem tehetnék meg, miközben évek óta településeiken emberfeletti munkát végeznek a magyar fiatalok körében. Minden hagyományőrző, szereplő, segítő egyedi azonosítót kap, ami napi egyszeri ingyenes étkezésre jogosít.

A történelmi élőkép elemei:

- Magyar Nemzeti Lovas Díszezred és a gyalogos díszszázadok bevonulása
- Lovasok háromszori szakrális országkerülése
- Emlékezés a vérszerződésre
- Történelmi zászlók bemutatása
- Ostormenet
- Közös lövés – egy a cél
- Déli harangszó szertartás és ágyútűz - csatajelenet 500 vitézzel

Történelmi díszszázadok menete

"A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez..."

Huszár és szittya lovas díszzászlóaljak, gyalogos hagyományőrző, íjász és barantás díszszázadok vonulnak fel a közönség előtt fegyelmezett rendben.

Nemzeti történelmi gyalogos és lovas díszzászlóalj (később ezred) alapjának megteremtését szeretnénk elindítani. A díszzászlóalj tagja lesz reményeink szerint hamarosan 1000 nagyon jó lovas és több ezer gyalogos hagyományőrző, akik különböző korokat képviselnek. Távlati elképzelésünk, hogy a díszzászlóalj (ezred) azon kívül, hogy egész évben ki-ki a maga környezetében dolgozik, évente egyszer valahol találkozzon, hogy közösen mutassák meg erejüket. Reményeink szerint sikerül újra beindítani a magyar ifjúsági történelmi kosztümös filmek gyártását, és a készülő filmeknek ők lehetnek a szereplői. Nagy szükség van a mai fiatalok számára újra hősöket, példaképeket állítani, erre ezek a filmek kiválóan alkalmasak lennének.

Több száz éven keresztül az európai népek a magyar vitézek kiállásán, bátorságán, emberségén, szépségén keresztül ismerték a híres pozsonyi országgyűlés óta lovagiasnak nevezett nemzetünket.

Minden résztvevő történelmi és nemzetzászlókat tart majd a kengyelben és a kezében. A dobszóra, zenére bevonuló csapatokat bemutatása közben a magyar néplélek bölcsességeiből, valamint nagy költőink és íróink iránymutatásaiból idéznek neves színészeink.

A magyar szép. Szép a magyar táj, az élő magyar népi hagyományok, a magyar zene, történelmi hőseink, asszonyaink, de leginkább szépek őseink zászlói alatt vonuló vitézeink.

"Szép magyar leventék, aranyos vitézek!
Jaj be keservesen, jaj be búsan nézlek.
Merre, meddig mentek? Harcra? Háborúba?
Hírvirágot szedni gyöngyös koszorúba?
Mentek-é tatárra? mentek-é törökre,
Nekik jóéjszakát mondani örökre?
Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék,
Szép magyar vitézek, aranyos leventék!"
Arany János: Toldi

Lovasok háromszori szakrális országkerülése

Ősi magyar és ázsiai szokás a lovakkal való körüljárás. Az országkerülés ősi szokásának célja az volt, hogy a kör megtételével az ártó hatalmakat legyőzzék, az ősöknek és a megszülető gyermekeknek örök életet biztosítsanak. Ez a szokás jelenik meg a határjárásban, mikor a falu határát járja körül a közösség húsvétkor, azaz feltámadáskor, ez jelenik meg a katolikusok körmenetében is. Az országkerülés nem jelent feltétlenül körbe haladást, a lényeg, hogy bizonyos kiemelt helyeket érintsenek, még az sem fontos, hogy mondjuk egy faluban az egész közösség részt vegyen benne, elég, ha csak a közösség első számú vezetője, az ország királya, a falu bírája megteszi. Ennyi elegendő, enélkül azonban nincs feltámadás.

A magyar néplélek szerint a nemzet nagyjainak, kiváló vitézeinek „országvédő kört” kell járniuk, hogy megerősítsék a nemzet egységét, biztosítsák a terület védelmét. A történelmi élőkép lovasai háromszor körüljárják a történelmi Magyarország alakzatában felálló gyalogosokat. A körüljárás végezetével elvágtatnak a közönség előtt.

„Kossuth lova megérdemli a zabot,
Kétszer kerülte meg Magyarországot.
Ha még egyszer körülkerülte volna,
Magyarország ilyen bajba’ nem volna.”

Emlékezés a vérszerződésre

A vérszerződés nem közönséges, nem mindennapos szerződés volt, melyet a szertartásban alkalmazott vér is jelez. Valójában szent eskütételről volt szó.

Hérodotos, a görög történész, Kr.e. az V. században a szittyáknál tett látogatása alkalmával szemtanúja lehetett egy ilyen eskütételnek, mert arról nagy részletességgel számolt be a szittyákról írt munkájában. Íme: "Egy nagy agyagedényt borral töltenek meg, az eskütevők kissé megszúrják magukat (karjukat) késsel vagy árral, vérüket a borba csepegtetik; majd egy kardot, néhány nyílvesszőt, egy harci bárdot (fokost?), és egy dárdát tesznek a keverékbe, miközben imákat mondanak; végül a két szerződő fél iszik egyet az edényből, ugyanezt teszik az őket követők vezetői is."

Anonymus, a magyar történetíró pedig a következőképp írta le a vérszerződéssel foganatosított egyezményeket: „Ameddig az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékaiból lesz a vezérük. Ami jószágot (vagyont) csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban.” "Azok a fejedelmi személyek, akik tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből. Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa."

Az egyezményből kitűnik, hogy a választott uralkodónak és uraltnak egyaránt voltak jogaik és kötelezettségeik. Az esetleges törvényszegésért nem csak az alattvalókat, hanem az uralkodót is felelősségre lehetett vonni. A közös erővel szerzett javakból mindenki részesedett. Ezért őseink vérrel pecsételt szerződését, minden elfogultság nélkül, az emberi művelődés egyik legősibb, demokratikus alkotmányának tekinthetjük. Hét csapat, hét vezérrel az élén bevonul és újraélesztik az ősi szerződést.

Történelmi zászlók bemutatása

A díszszázad vonul be történelmi zászlókat tartva a kezében. Egymással szemben feláll a bölcsek /javakorabeliek/ és az ifjak sora. Ezen zászlók bemutatásával kerülnek ismertetésre a magyar történelem viharos évszázadai. A történelmi zászlók a mindenkori magyar állam ünnepi jelképei. Elődeink értünk vívott küzdelmeit jelképezik. Mindegyik a miénk és mindegyikre büszkék vagyunk. Az egyes zászlókat korszaki hagyományőrző gyalogos és lovas csapatok kísérik be. A kísérő csapatok bemutatásra kerülnek. A jelenleg használt piros fehér zöld színű zászló első használatának időpontja nem ismert. II. Endre 1222 okmányán a pecsét ilyen színű selyemzsinóron függött. 1848-ban törvénybe iktatták a nemzeti szín ősi jogába történő visszaállítását. A bemutatott történelmi zászlót az idősebbek adják át jelképesen a fiatalabbaknak. A magyar szokások szerint a lobogók az előttünk élt emberekért mondott imát mondják el, miközben a szél megmozgatja őket. A lányok a hadba vonult legények zászlajára szalagot kötöttek, hogy visszatérjenek a csatából. Emlékezzünk zászlóinkkal együtt elődeinkre és mondjuk el közösen nemzeti imádságainkat.

Ostormenet

Az elmúlt években a barantások egy régi- új elemmel színesítették az ünnepnapokat. A szakrális ostormenetek immáron három éve szaporodtak el az országban és tavaly a Kurultajon 260 ostoros együttesen lépve, együtt cserdítve mutatta meg az összefogás erejét.

A karikás reneszánszának nemcsak a nézők, hanem az ostorkészítők is igencsak örülnek, mert az ostormenetek óta háromszor-négyszer annyi fogy ezekből a munkaeszköz – fegyverekből, mint korábban.

A karikás fontos jelképe a magyar kultúrának. Jól megmutatkozik rajta a gazdálkodás, a szakralitás és az önvédelmi képességek szerves egysége. A karikás egyszerre gazdálkodási eszköz, egyszerre fegyver és egyszerre szent tárgy.

Régebben köszöntötték vele az újévet /ostormenet/, Jézus születését /karácsony durrogatás/, a templom felszentelését. Azokban a falvakban, ahol hiányzott a harang, karikással kisérték utolsó útjára a megboldogultat. A jó csergetés biztosította a menykapu kinyitását, a lélek könnyű hazatalálását. Sajnos a győri Herceg Tamás tragikus halála következtében ezt a szokást is újra kellett éleszteni a győrzámolyi temetőben.

Az idén a több száz ember szertelen csergetése és az ostormenet mellett, templomavató ostorkörre is sor kerül.

Közös lövés – egy a cél

A kimondott szó – kilőtt nyíl. Így szól ázsiai testvérnépeink egyik fontos tanítása. A japánok szerint a magyarok Ázsia nyila Európa szívében. Azt is mondhatjuk tehát, hogy a magyarság Ázsia kimondott szava Európa felé.

A mondák szerint Nimród, az első király leszármazottai voltak Hunor és Magor. Közismertebb az, hogy a magyarság csillagképe a Nyilas. A Nyilas a Tejúton van, s a Nyilas fölött ott a felszálló Turul madár (az Aquilla) és mellette a Szent Korona, a Déli Korona csillagképe.

A 924. évből, Modena városának templomi könyörgéséből ismert ima: "Krisztus hitvallója, Isten szent szolgája, oh Geminianus, imádkozva könyörögj, hogy ezt az ostort, amelyet mi nyomorultak megérdemlünk, az egek királyának kegyelméből elkerüljük… Kérünk téged, bár hitvány szolgáid vagyunk, a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!" (A sagittis Hungarorum, libera nos Domine).

A magyarság életében az íj és a nyíl nemcsak harceszköz és zeneszerszám, hanem a belső út egyik fontos eleme. Visszatalálás az ösztönökhöz – az Ős-tenhez. Az utódoknak nincs miért szégyenkezniük. Kassai Lajosnak és az őt követő íjkészítőknek köszönhetően több tízezer magyar ember nyúlt újra ősei jelképes fegyveréhez. Ópusztaszeren az idei Nyílzáporon már 1600 hagyományőrző íjász ünnepelt együtt. A tavalyi mozzanathoz hasonlóan Bösztörpusztán több száz íjász fog nyugat felé lőni vezényszóra, alakzatban.

Déli harangszó szertartás és ágyútűz

Először a kölni egyházmegyei zsinat (1413) rendelte el, de nem minden napra, hanem csak péntekre, Jézus szenvedésének emlékezetére. A török veszélyt átérző idős III. Callixtus pápa beavatása után ünnepélyes esküt tett Konstantinápoly visszafoglalására. Toborzó- és lelkesítő kampánya azonban nem járt sikerrel; 1456 késő tavaszára világossá vált, hogy nem lesz százezres keresztény csapat Európa keleti részének visszafoglalására. A kontinens török vésztől tartó lakói pánikba estek, és e légkörben született, a pápa bullája, mely többek között elrendelte, hogy a szokásos reggeli és esti harangszón kívül délben is kongassák meg a harangokat. 1456. június 29-én kelt úgynevezett Imabullájában III. Callixtus pápa az egész egyházra előírta a déli harangszót. Így a mindennapos déli harangozás először Magyarországon lett szokássá és később innen terjedt át Európa többi keresztény országára.

Hunyadi János 1456. július 22-én a nándorfehérvári diadal során győzelmet aratott a török sereg felett. A déli harangszó ezután is szokás maradt a keresztény világban a küzdelem emlékére. Ugyancsak a nándorfehérvári győzelem emlékére rendelte el a pápa az Urunk színeváltozásának ünnepét augusztus 6-ára.

A déli harangszó méltó emléket állít a mindenkori magyar önfeláldozásnak és bátorságnak. A harangok kondításával azonban nemcsak az 1456-os hősök, hanem a mindenkori magyar történelemben a hazáért elesett harcosoknak is emléket állítunk. A történelmi élőkép területén felállított harangtoronyban régi szokásokat követve helyi idő szerint (napóra) 12.00-kor kondítjuk meg a harangot. Erre a Kárpát-medencei hagyományban szokásos módon kell minden résztvevőnek és nézőnek tisztelegni, fel kell állni, kalapot le kell venni. Az ostromra emlékezve a harangszó után egy tüzér üteg hétszer három lövést ad le. Az érzékeny nézőket arra kérjük, az ágyúlövések előtt szájukat nyissák ki, fülüket dugják be. Az ágyúlövések után több száz barantás és katonai hagyományőrző csatajátékot jelenít meg, hogy érzékeltesse az önfeláldozó magyar közösségek és a korabeli harcmezők hangulatát.

Főszervező: Vukics Ferenc

Gyalogos hagyományőrzők szervezője: Gallai Magdi
Telefon: 30-773-1965
E-mail: msz.hagyomany@gmail.com

Lovas hagyományőrzők szervezői:

Ubornyák László
Telefon: 70-773-1973
E-mail: msz.lovasok@gmail.com

Sziládi László
Telefon: 20-969-0603