lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Szilaj Csikó közönségtalálkozó

Szilaj Csikó

A Szilaj Csikó közéleti hetilap. Politikai és kulturális, de nem pártpolitikai és nem pártkulturális. Nem áll be egyetlen párt és egyetlen kormány mögé sem; mint ahogy nem szolgál egyetlen gazdasági,és egyetlen sajtóhatalmat sem. Ehelyett a társadalom önszerveződését, hatalomellenőrző képességét, önvédelmi ösztönét igyekszik növelni.

Nem erővel, nem haraggal, hanem szilajos derűvel, jóleső igazmondással. S kénytelen belátással: ha nem hozunk áldozatot, magunk leszünk az áldozatok.

Önkéntes munkatársaink népes hada igyekszik hétről hétre üstökön ragadni a Magyar időt, előre láttatni az Új történelmet, Messzelátóval segítve az útkeresőt, ötletekkel a Gazdálkodót, Iránytűvel a töprengőt. Szólunk nagyszerű Eleinkről, a Költőköszöntőben költőinkről, mindig Magyarul, magyarán: a gyerekeknek a Szilajkában éppen úgy, mint a nagyobbaknak a Baranta és a Szövetségben rovatunkban.

Szeretnénk, ha testben, szellemben, lélekben egymást erősítve, szövetséget kötnénk: méghozzá arra, hogy többé semmiféle hatalmat nem engedünk a fejünkre nőni. Csakhogy Ön nélkül, a Tisztelt Olvasó érdeklődése és támogatása nélkül ez nem megy. Nos, ha lenne kedve velünk tartani…

Tisztelettel –
Varga Domokos György

A Szilaj Csikó munkatársai író-olvasó találkozókkal, előadásokkal, saját kiadványokkal és kiállításokkal készülnek Bösztörpusztára, a Magyarok Országos Gyűlésére. A háromnapos találkozó időpontja: 2010. augusztus 13-14-15.

Számíthatunk-e Önre…

* az előkészületeknél?
* látogatóként?
* alkotótársként?
* „örökbefogadóként”?

A Magyarok Országos Gyűlése a magyarságnak egyszerre örömünnepélye és munkatalálkozója.

A tervek szerint a Szilaj Csikó szerkesztősége (a Szilaj Ménes) a MOGY sajtóközpontjában, a sajtótájékoztatók helyszínén kapna tágas teret magának. E tágas teret azonban még meg kell építeni, a Magyarok Szövetsége hagyományainak megfelelően önkéntes adakozásokból és munkákból. A Szilaj Ménes fizikai munkára hadra fogható tagjai is igyekeznek részt venni a jókorának ígérkező sátor megépítésében, de már látható, hogy elkelne néhány segítő kéz. Kedves látogatónk, ha Önnek van kedve velünk tartani, írjon erre az e-címre: szilajcsiko.info KUKAC gmail PONT com

Másik nagy segítség lenne – s itt nagyon igaz, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad –, ha valamelyik tervezett kiadványunkat Ön „örökbe fogadná”. Szeretnénk az országos gyűlés látogatóit közkedvelt karikaturistánk – „művésznevén”: GOMBA – szilaj csikós alkotásaival meglepni, ezeket kis könyvecskében megjelentetni. Ha Ön átvállalná a kiadás szerényre tervezett költségeit, akkor Önt a könyvben mint a mű örökbefogadóját tüntetnénk fel egy rövid interjúval és arcképével egyetemben. A kiadott műből pedig tetszőleges számú tiszteletpéldányt adnánk át Önnek.

A Szilaj Ménesnek máris számtalan ötlete támadt, hogyan tehetné maradandóan tanulságossá és felejthetetlenül élvezetessé a Szilaj Csikó jelenlétét a Magyarok Országos Gyűlésén. De több szem többet lát, több fejben pedig több ötlet támad. Ezért ha Önnek valami jó ötlet jutna eszébe számunkra, ugyancsak írjon munkatársunknak. szilajcsiko.info KUKAC gmail PONT com

Végezetül pedig: ha Önnek „csak” annyira futja kedvéből és lehetőségeiből, hogy a MOGY-on meglátogasson bennünket – nos, nagy szeretettel várjuk változatos programjainkon. Ezeket idővel sorra közzétesszük itt, a honlapunkon is.

http://www.szilajcsiko.hu

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker