lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Szervezők



.

Főszervező
Szabados Péter
20-47-66-080
msz.rendezveny@gmail.com

.

Vásárosok
Jakubek Tibor
30-643-7605
msz.vasar@gmail.com

.

Vendéglátósok
Tóth Tibor
30-971-6452
mogy.vendeglatas@magyarokhusa.hu

.

Helyszíni előkészítő munkák
Sárközy Ádám
70-5597-955
sarkozyadam@gmail.com

.

Programok összehangolása
Németh Judit
30-393-9076
msz.musor@gmail.com

.

Pénzügyek
Benis Miklós
30-709-2453
benis.miklos@gmail.com

.

Programszervezés

.

Lovas hagyományőrzők
Ubornyák László, Sziládi László,
70-773-1973 20-969-0603
msz.lovasok@gmail.com

.

Gyalogos hagyományőrzők
Gallai Magdi
30-773-1965
msz.hagyomany@gmail.com

.

Nagyszínpadi koncertek
Kiss László Péter
30 434-0545
szkitiarock@gmail.com

.

Koncertek, színházak
Budai Gábor
70-532-3337
celtudatos@gmail.com

.

Népzenészek, néptáncosok
Magyar Beáta
20-661-4400
videokay@gmail.com

.

Előadók, Pusztaegyetem
Bognár Csengele
30-623-9585
msz.pusztaegyetem@gmail.com

.

Szakrális események
Petraskó Tamás, Hegedűs Attila
20-547-4558
tpetrasko7@gmail.com

.

Keresztelők, esküvők, egyházi kapcsolatok
Versegi-Herczeg Balázs
20-8233355
mogy@versegi.hu

.

Mesesátor
Popol Beáta
20-561-4459
popolbea@freemail.hu

.

Tehetségkutató verseny
Németh Judit
30-393-9076
msz.musor@gmail.com

.

Harcművészeti programok
Vukics Ferenc
vukics.ferenc@gmail.com

.

Divatbemutató
Sárik Szilvia
20-964-0701
sarixilvi@gmail.com

.

Bábszínház
Budai Gábor
70-532-3337
celtudatos@gmail.com

.

Történelmi élőkép
Vukics Ferenc
vukics.ferenc@gmail.com

.

Felsőházi Szövetség
dr. Páli Jenő
30-244-3031
infocityhungary@gmail.com

.

Elöljárói választások
Molnár Ervin
20-398-5734
molnarhari@freemail.hu

.

Civil és szakmai szervezetek
Horváth Erzsébet
30-211-3566
mogy.civil@gmail.com

.

Határon túli szervezetek
Németh Judit
30-393-9076
mnkt.msz@gmail.com

.

Nemzetiségek sátra
Zimmermann Péter
30-231-0580
dive-bau@freemail.hu

.

Trianon sátor
Szeredayné Ica
30-921-2717
msz.tagozat@gmail.com

.

Nemzeti könyvsátor
Erdei Kata
30-401-8355
info@nemzetikonyvkereskedes.hu

.

Találmányok háza
dr. Páli Jenő
30-490-1484
infocityhungary@gmail.com

.

Gyermekfoglalkoztató
Horváth Lilla
30-474-6454
msz.ifjusag@gmail.com

.

Hétboldogasszony Hajléka
Sipos Sándor
30 376-4707
sipisanyi@gmail.com

.

Gyógyítók
Petraskó Tamás
20-547-4558
tpetrasko7@gmail.com

.

Magyar kutyafajták
Szabados Péter
20-47-66-080
msz.rendezveny@gmail.com

.

Magyar lófajták
Ubornyák László, Sziládi László,
70-773-1973 20-969-0603
msz.lovasok@gmail.com

.

Szekerek és lovashintók kiállítása
Szunomár Kata
20-430-3714
kszunomar@gmail.com

.

Szabad repülők találkozója
Sárik Szilvia
20-964-0701
sarixilvi@gmail.com

.

Korona, palást, kard, országalma
Szentpéteri István
30/327-7731
szentpetery@dunaweb.hu

.

Esküvő kiállítás
Bognár Csengele
30-623-9585
msz.eskuvo@gmail.com

.

Solymász találkozó
Lóki György
30-229-89 51
gyorgy.loki@hubertus.hu

.

Magyar Gyűjtemények
Kásás Margit
30-332-3720
kasas.babi@gmail.com

.

Munkaerő piac
Mátyás Viola
30-90-55-149
mviola1981@freemail.hu

.

Árverés
Fekti Ilona
30-358-31-61
nationalartist@citromail.hu

.

Íjász pálya
Heritesz Gábor
30-613-4901
akopasz@gmail.com

.

Pusztamozi
Kovács Dénes
70/330 74 16

.

Táncház
Kovács Ákos
30-265-3110
nagybaniakos@gmail.com

.

Lovasíjász verseny
Varga Sándor
0042-817461775

.

Rovásiskola
Andrasovics József
70-209-4705

.

Magyar turizmus
Nirschné Henn Edith
30-905-0457
hennedith@gmail.com

.

Magyar iskolák
Nirschné Henn Edit
30-905-0457
hennedith@gmail.com

.

Tűzszertartás
Tóth Tibor
30-971-6452
tibor.taltos@freemail.hu

.

Környezetvédelmi kiállítás
Szabó Lilla
20-423-6624
mszbp.rendezveny@gmail.com

.

.

Megyei elöljárók

.

Bács-Kiskun
Kristóné Rózsa
30-841-4744
kristone.rozsa@freemail.hu

.

Baranya
Hegedűs Attila
30-902-8664
msz.baranya@gmail.com

.

Békés
Berki János
20-912-2633
berkiboy@citromail.hu

.

Borsod-Abaúj-Zemplén
Brogli Bálint
30-366-2417
brogli7@gmail.com

.

Budapest
Matyasovszki Gábor
20-923-5725
matyagabi@gmail.com

.

Csongrád
Nagy László
70-212-4939
nagylaszloattila@gmail.com

.

Fejér
Kásás Margit
30-332-3720
kasas.babi@gmail.com

.

Győr-Moson-Sopron
Molnár Kálmán
20-971-5978
msz.movar@gmail.com

.

Hajdú-Bihar
Botos Csaba
30-205-2411
msz.hajdu@gmail.com

.

Heves
Szűcs Lajos
20-919-4044
msz.heves@gmail.com

.

Jász-Nagykun-Szolnok
Kovács László
30-830-2968
kovijames@t-online.hu

.

Komárom-Esztergom
Mihalovits András
70-388-2849
net-energ@t-online.hu

.

Nógrád
Barabás György
70/ 335 7173
barabasulyi@freemail.hu

.

Pest
Zimmermann Péter
30-231-0580
dive-bau@freemail.hu

.

Somogy
Varga László
20-935-0322
vargal@supraktv.hu

.

Szabolcs-Szatmár-Bereg
Simon Csaba
30-213-8503
csabapilot@freemail.hu

.

Tolna
Váncsa Dénes
30-816-1583
vancsadenes@freemail.hu

.

Vas
msz.vas@gmail.com

.

Veszprém
Pigler Gréti
70-321-9384
msz.veszprem@gmail.com

.

Zala
Kiss László
20-920-8568
szervezes@mszkanizsa.hu

.

Felvidék MNKT
Bugár György
421-904-644-950
bugi88@freemail.hu

.

Kárpátalja MNKT
Simon Csaba
30-213-8503
csabapilot@freemail.hu

.

Horvátország, Délvidék, Erdély MNKT
Németh Judit
30/393-9076
mnkt.msz@gmail.com

.

Előkészítés

.

Rendőrség, tűzoltóság
Bődi Szabolcs
20-499-7372
liakovacs@gmail.com

.

Mentők
Szabados Péter
20-47-66-080
msz.rendezveny@gmail.com

.

Mobil WC-k
Tóth Tibor
30-971-6452
tibor.taltos@freemail.hu

.

Szippantás
Lesi Árpád
20-499-7374
putnokidora@gmail.com

.

Tábori kórház
dr. Pócs Alfréd
20-585-1658
drpocs@t-online.hu

.

Felajánlások, adományok
Géringer Gyula
20-9224-504
geringer.gyula@gmail.com

.

Meghívók, meghívások kezelése
Németh Judit
30-3939-076
mnkt.msz@gmail.com

.

Beharangozó csapat
Lakatos László
20-464-5006
las.graf@gmail.com

.

Utazásszervezés és utastájékoztatás
Szabados Lenke
20-245-0732
lenkeszabados@hotmail.com

.

Honlap
Szamosvári Zsolt
30-9349-600
msz.mogyhonlap@gmail.com

.

MOGY térkép készítés
Rajkai Zsolt
20-9515-593
zsolt.rajkai@gmail.com

.

Helyszínek, szálláshelyek kitűzése
Rajkai Zsolt
20-9515-593
zsolt.rajkai@gmail.com

.

Áramellátás kiépítése
Lesi Árpád
20-499-7374
putnokidora@gmail.com

.

Szálláshely elrendezés, táborrend
Paróczi Pál
20-662-5563
msz.kunszentmiklos@gmail.com

.

Vízellátás
Rajkai Zsolt
20-9515-593
zsolt.rajkai@gmail.com

.

Színpadállítás
Kiss László Péter
30 434-0545
szkitiarock@gmail.com

.

Szállítás
Kovács Ákos
30-265-3110
nagybaniakos@gmail.com

.

Raktározás
Illés Erika
30-939-9521
msz.illeserika@gmail.com

.

Díszítő munkák
Könyvesné Nyitrai Erika
30-441-9712
enyitrai925@gmail.com

.

Szervezői azonosító varratása
Brogli Bálint
30-366-2417
brogli7@gmail.com

.

Internet, rádió kapcsolat
Uhrin Gábor
30-943-9704
uhring@microfox.hu

.

Lebonyolítás

.

Forgalomirányítás, sajtó, VIP parkolók és vendégek
Krausz Attila
30-744-4108
krausz42@indamail.hu

.

Parkoltatás
Molnár Pál
70-648-3769
hetenyvezer@gmail.com

.

Helyszíni segítők szervezése
Illés Erika
30-939-9521
msz.illeserika@gmail.com

.

Belső tábori őrség
Cseh László
30-692-3377
kasas.babi@gmail.com

.

Szemétszállítás
Németh János
30-332-4105
nemeth.janos.hu@gmail.com

.

Fellépők, segítők étkeztetése
Gallai Magdi
30-773-1965
msz.hagyomany@gmail.com

.

Határon túli vendégek fogadása
Németh Judit Szabados Péter
30-3939-076 20- 4766-080
mnkt.msz@gmail.com msz.torzs@gmail.com

.

Helyszíni MSZ titkárság
Tóthné Gyömrey Erzsike
30-450-5954
msz.kozpont@gmail.com

.

MSZ áruk árusítása
Szabó Mónika
30-441-4051
msz.megrendeles@gmail.com

.

Sajtó sátor
Antal Edit
30-526-3203
msz.sajto@gmail.com

.

VIP felelős
Lesi Árpád
20-499-7374
putnokidora@gmail.com

.

Arany Korona Szöv. Sátor
Ubornyák László
70-773-1973
akszov@gmail.com

.

Szövetség TV
Herpai Sándor
30-996-4520
msz.elnoksg@gmail.com

.

Információs sátrak, műsorközlés
Tickné Kiss Anikó
30-441-9712
tickg@invitel.hu

.

Helyi reklám csapat
Király Roland
20-662-8606
msz.bacs@gmail.com

CsatolmányMéret
MOGY_szervezők1.pdf166.28 KB

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Arany Korona Szövetkezet

Az Arany Korona Szövetkezet kiszolgálja mind a napi élelmiszer ellátás, mind a szolgáltatások, tartós fogyasztási cikkek területén felmerült igényeket. Tagjaink közé várunk minden olyan nemzetben gondolkodó személyt, akinek fontos a kiváló minőségű magyar alapanyag, fontos a magyar nemzetgazdaság megmaradása, megerősödése, és nem utolsósorban fontos a közösség! A Szövetkezet honlapjának meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




Szilaj Csikó

A Szilaj Csikó a Magyarok Szövetsége hetilapja. Olvasható az interneten az előbbi linken elérve, illetve megrendelhető postán a szerkesztőség címén. Az újság hétről hétre ad hírt az MSz történéseiről, illetve olvashatók benne elemzések, életviteli tanácsok, versek is.



eXTReMe Tracker