lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Ott, ahol a madár se jár…

összefogás

Egy hely, ahol a magyar nemzet harmadszor találkozott. Augusztus közepén a Kiskunsági Nemzeti Park területén, Kunszentmiklós mellett Bösztörpusztán néhány napig jó emberek sokasága találkozott, hogy érezze az összetartozás erejét.

„Magyarnak lenni büszke gyönyörűség” – hirdette a hívogató plakát, és ez a mondat dobogott a Magyarok Országos Gyűlésére látogató sokezer ember szívében.

A társadalmi összefogásból létrejött rendezvény három fő napján a szórakozás mellett a látogatók megismerkedhettek ősi kultúránkkal, a magyar történelemmel, a néphagyományokkal, elmélyülhettek nemzeti kincseink eleven megjelenésében.

A gyógyítók jurta falujában, a történelmi élőképben és a Hétboldogasszony Hajlékában rejlő csoda élménye erőt, biztonságot és reményt adott, hogy megküzdhessünk a mindennapok gondjaival, nehézségeivel.

A Találmányok Háza, a Pusztaegyetem, a Pusztamozi és a Pusztamúzeum nyújtott műveltséget, a Magyarok Vására gondoskodott a vendéglátásról és a magyar termékek szemet gyönyörködtető választékáról. Volt mézeskalács, zsannamanna, sámándob és suba, fafaragás és népi viselet, cukorka, kolbász, langalló és rétes. Senki nem tudott volna ellenállni a csábító illatoknak.

Zászlóerdő fogadta a lovas zarándokokat, kemencében sült a kenyér, ugyanakkor több színpadon és a megyebokrok sátraiban folytak az előadások, a hagyományőrző és néptánc, népzenei műsorok. Szó esett a magyarság sorskérdéseiről is.

Újra megvalósult a történelmi élőkép, felemelő élmény volt a Szent Korona szertartás. Nagyboldogasszony napján a Hétboldogasszony Hajlékában megmutattuk, hogyan él a sok ezer évre visszanyúló Istenanyai szerepkör a nemzet hagyományaiban.

Bösztörpusztát és a Hajlékot az emberek hite az Égig emelte.

Egy fiatalember azt mondta, kár, hogy csak ritkán gyűlik össze ilyen sok rendes ember egy helyen. Az összetartozás erejére minden nap szükségünk lenne.

2009- ben láttam a Magyar csodát, 2010-ben tehettem érte, a részese lehettem.

Legyünk együtt jövőre is, addig is, minél többször.
Isten áldjon mindannyiunkat!

Dudásné Antal Katalin

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker