lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Országos vetélkedővel segíti a Magyarok Szövetsége a fiatal tehetségeket

levente

Országos gyermek- és ifjúsági versenyt hirdetett a Magyarok Szövetsége, melynek célja a tehetségek felkarolása mellett az is, hogy a művészet és a magyarság értékeit népszerűsítése a fiatalok körében.

A verseny középpontjában a népi műfajok állnak. A megmérettetésre népmese, népzene, és néptánc kategóriákban jelentkezhetnek az általános iskolás korú gyermekek, két korcsoportban.

A szervezők célja, hogy a vetélkedő révén a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népköltészet és népzene csodálatos világát. S egy életre elkötelezzék magukat a magyarság értékei mellett.

A verseny megyei fordulóit áprilistól júniusig szervezik meg a Magyarok Szövetsége helyi csoportjai. Ezekről kategóriánként egy-egy versenyző juthat tovább az országos döntőbe.

A győztesek számára széles nyilvánosság előtt, a Magyarok Országos Gyűlésén rendezik meg a végső megmérettetést. A Bösztörpusztán, 2010. augusztus 13. és 15. között megrendezett találkozón valamennyi kategóriában és korcsoportban, megyénként egy-egy szereplő illetve csoport mutatkozhat be. Az országos döntő nyerteseinek jutalma egy önálló lemez megjelentetése lesz.

A versenyre való jelentkezés módjáról és a pontos kiírásáról az msz.musor@gmail.com e-mail címen, vagy a 30/3939076-os telefonszámon Németh Juditnál tájékozódhatnak az érdeklődők.

Magyarok Szövetsége Sajtószolgálat

Szervező: Németh Judit
Telefon: 30-393-9076
E-mail: msz.musor@gmail.com

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker