lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Szállás

tabor

A kunszentmiklósi és környékbeli szálláslehetőségekről Balatoni Évától érdeklődhetnek a kunszentmiklos@tourinform.hu e-mail címen.

Bösztörpusztán, Magyarok Országos Gyűlése helyszínén a látogatók számára saját sátor vagy jurta felállítására van lehetőség. A sátor és jurta hely ingyenes!

Azok számára, akik jurtában szeretnének megszállni, külön jurta-falut jelölünk ki. Kérünk mindenkit, hogy jurtáját idén ebben a jurta-faluban állítsa fel és a jurta-faluban lakók a modern kor vívmányait (pl. műanyag székek, asztalok) lehetőleg ne használják a jurtán kívül.

Ugyancsak külön szállásterület lesz kijelölve a lovakkal érkezőknek.

A hagyományos kemping sátrakkal érkezők számára megyénként jelölünk ki szálláshelyeket. A kempingsátrasok tehát lakóhelyük szerint elkülönített csoportokban, megyénként verhetik fel sátraikat az arra kijelölt területen.

A múlt évben megszokott zökkenőmentes és jó hangulatú együttlét érdekében elengedhetetlen az alábbi szabályok betartása:

1. A MAGYARsághoz méltó értékrend él, kötelez. Mutassunk példát emberségből!
A rendezvény szervezői jogosultak távozásra felszólítani azokat a látogatókat, akik magyarságunkhoz méltatlanul viselkednek, és akik a házirendet felszólítás ellenére sem tartják be. A tábor területéről a részeg, rendbontó emberek kivezetésre kerülnek és 2011. decemberéig kitiltatnak! A jó hangulatú együttlét érdekében a MOGY-on résztvevő bármely személy felszólíthatja a magyarságunkhoz méltatlanul viselkedő egyéneket a rend megtartására.
Bármilyen balesetet, sérülést azonnal jelenteni kell a táborügyeletnek, illetve a járőröző egészségügyi szolgálatnak.
Minden látogatótól kéretik, hogy az egyperces déli harangszó alatt kellő áhítattal adózzék őseink emléke előtt.

2. A Magyarok Országos Gyűlése helyszíne természetvédelmi terület.
A MOGY-on tartózkodók pedig a Természettel való összhangra törekednek, így MAGukra minden esetben kötelező érvényűnek tekintik a
- SZERves, (teafilter, kávézacc, héjak, ételmaradék, csont, levelek, MAGvak),
- papír (gyújtósnak a kemence mellett)
valamint a MŰ-anyagok:
- üveg,
- fém (pl.: sörös doboz, konzerv doboz),
- műanyag (PET palack, csomagoló fólia),
- cigaretta csikkek
- és veszélyes hulladékok (pl.: elemek, gyógyszerek, festékmaradék) külön erre a célra kihelyezett tárolókban való gyűjtését.

3. Tűzbiztonság.
Dohányozni a rendezvény egész területén kizárólag az erre kijelölt helyeken lehet. A csikkeket csak eloltva és csak a kihelyezett gyűjtőedénybe szabad dobni. Hiszen tűzveszélyes és TŰZGYÚJTÁSI TILALOM van érvényben a Nemzeti Park területén. Ezen kívül a lovak is feleszegetik!
A tilalom miatt a MOGY-on a nyílt láng használata szigorúan TILOS! Tűzrakás kizárólag a kijelölt tűzrakó helyeken a vezetőség engedélyével lehetséges. Főzni az erre kijelölt helyen és módon lehet. A tüzet fém tálcára rakjuk és körbezárjuk (pl. üstházban) vagy kemping gázfőzőn.

4. A puszta közepén a legnagyobb kincs a víz.
Ivóvíz vételre korlátozott módon, lajtos kocsikból és víztartályokból lesz lehetőség. Javasoljuk, hogy mindenki gondoskodjon a számára szükséges ivóvíz készletről.
Korlátozottak a lehetőségek a tisztálkodásra is, ezért javasoljuk a tábori körülmények között használatos megoldásokat: pl. törlő kendő használatát.
A pusztán keresztülfolyó csatornában fürödni TILOS!
A MOGY-on kisebb kapacitású tisztálkodó helyek lesznek felállítva.
Emellett lehetőség van a kunszentmiklósi strand használatára is. A fürdőhely a rendezvény ideje alatt hosszabbított nyitva tartással, és a Magyarok Országos Gyűlésén szervezőként dolgozók számára kedvezményesen üzemel. Részletek a csatolmányban.
A kunszentmiklósi strandon kempingezési lehetőség is van, meleg vizes zuhannyal, WC-vel, uszoda használattal. (Tel: (76) 351-255, (20) 947-3088)
A rendezvényen felállított, TOI-TOI típusú mobil mellékhelyiségek éjjel-nappal üzemelni fognak. Ezeket mindenki köteles legalább a használat előtti állapotban megőrizni, tisztán tartani. Használati díjuk 100 Ft.

5. A szállásterületen gépjárművek nem tartózkodhatnak.Ez alól csak a szállásként használt lakóautó kivétel. Gépjárművek sem a kempingsátor- sem a jurta-táborban nem maradhatnak 3 óránál tovább, illetve amíg a kipakolás megtörténik. A kapunál érkezéskor 5.000 Ft kauciót kell letenni, amit távozáskor minden olyan autós visszakap, aki nem lépte túl a megengedett 3 órát.
A MOGY területén a KRESZ előírásai érvényesek (legfeljebb 10 km/h) kérjük a látogatókat, hogy a parkolásra kijelölt helyeken a merőleges parkolás szabályai szerint hagyják járműveiket. Középen a közlekedő utakat szabadon kell hagyni!

CsatolmányMéret
furdo_nyitvatartasa_rendezoi_es_jegyarak.doc51 KB

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker