lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Nemzetiségek találkozója

A Magyarok Szövetsége a Magyarok Országos Gyűlésére, Kunszentmiklós - Bösztörpusztára hívja szeretettel az ország összes kisebbségének képviselőjét. Várjuk a nemzetiségi zene, tánc és kórus csoportokat, egyéni fellépőket, egyéb művészeti ágban jeleskedőket, a könyvkiadókat és iskolákat, valamint a kisebbségi vállalkozókat.

A nemzetiségi sátrat felosztjuk a jelentkező kisebbségek számának megfelelően, ahol bemutatkozhatnak értékeikkel, települési, illetve magyarországi sajátosságaikkal, ételeikkel, illetve a színpadon folyamatos fellépési lehetőséget kapnának a kultúrcsoportok.

Barátsággal és értékes programokkal várunk minden jelentkezőt!

Kérjük, a részvételi szándékot a jelentkezési lap 2010. július 12-ig történő beküldésével jelezzék! A megadott időpont után már csak az esetleges üres helyekre való jelentkezéseket tudjuk elfogadni.

A jelentkezési lapokat és a nyilatkozatokat az alábbi címre várjuk: msz.t.pest@gmail.com, Magyarok Szövetsége Titkárság, Major Erzsébet titkár

Szervező: Zimmermann Péter
Telefon: 30-231-0580
E-mail: dive-bau@freemail.hu

CsatolmányMéret
Nemzetisegi_sator_a_Magyarok_Orszagos_Gyulesen.doc30.5 KB

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker