lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Molnár V. József beszéde

mvj

A Jóisten, a teremtő úr, nem akármilyen dolgot bízott ránk, és most ideje érkezett, hogy ezt a dolgot végre komolyan vegyük. Külön-külön minden ember, minden család, az egész nemzet felelős saját népünk és a világ fölemelkedéséért. Higgyék el nekem, az öregnek, hogy ennek most itt Bösztörpusztán, ideje érkezett.

Tisztelt közönség, drága magyar testvéreim!

Mindnyájan, akik a Kárpát hazából jöttetek ide szert tartani, és akik idejöttetek, onnan, ami távol van hazánktól, s szórvány magyarságnak számít. Ez a három nap valóban szertartás volt. Ezen a három napon a Magyarok Szövetsége vajúdásban megújította, megerősítette vezetőségét. Ez a három nap alkalmát adta annak, hogy megszülessen a kiáltvány, a Magyarok Szövetségének kiáltványa. Ezt a napot ne felejtsétek el! Ez a nap, 2009. augusztus 23-a kezdete valaminek. Nem a nemzet föltámadásának, mert hiszen élünk. A nemzet emelkedésének, fölemelkedésének első alkalma ez. Legyünk valahányan cselekvő részesei ennek a fölemelkedésnek. Ideje érkezett annak, hogy fölékerüljünk minden mocsoknak, minden gyalázatnak. Ideje annak, hogy a magyarság azt a kovászt, amit fölmenőinktől kaptunk, nyilvánvalóvá tegye. Mert hiszen ez a kovász nem csak bennünket tart meg az idők végezetéig, hanem megtarthatja a földkerekség valahány népét. Nem lehet elég hangsúllyal mondani azt, hogy nem csak magunkért vagyunk felelősek. Nem csak önmagadért vagy felelős, magyar! Nem csak családodért, nem csak rokonságodért, nem csak nemzettársaidért! Minden más emberért felelős vagy. A Jóisten, a teremtő úr, nem akármilyen dolgot bízott ránk, és most ideje érkezett, hogy ezt a dolgot végre komolyan vegyük. Külön-külön minden ember, minden család, az egész nemzet felelős saját népünk és a világ fölemelkedéséért. Higgyék el nekem, az öregnek, hogy ennek most itt Bösztörpusztán, ideje érkezett.

Molnár V. József

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker