Szerdán érkeztem Bösztörpusztára, de már hétfőn csupa izgalom voltam, minden percet számoltam: mikor érek már oda? Amikor végre megérkeztem, már az útról láttam a sátorrengeteget, a sok nemzeti zászlót és sírtam a boldogságtól, hogy ennyien itt vannak már, ilyen sok ember vállalja a magyarságát. Amikor végre megtaláltam a helyünket, ahol Albertirsa fog székelni, sátrat kellett volna felállítani, de hogyan, egyedül? Két férfinak szóltam, hogy kellene segíteni. Azonnal jöttek, mosolyogva, kedvesen. Én csak nézője lettem a munkának, ők percek alatt felállították a sátrakat. Mikor végeztek, szerényen mentek is a dolgukra. Köszönöm nekik innen is!

Az élelemre nagy szükség volt, amit hoztam, abból lett az ebéd, mert akkor még kevés volt a nyersanyag. Hugomnak telefonáltam, hogy nincs itt elég kaja, ő intézkedett, szervezett, és délután már ott is volt a teherautónyi burgonya a bugyi gazdák felajánlásából, amit Buzek Menyhért azonnal el is hozott!
A meghatottságtól ismét könnyes lett a szemem. Ennyi jó ember van, és mi mégis itt tartunk!
Mindenhol lázas munka folyt, állították a férfiak a nagy sátrakat, egyesek egész nap szalmát hordtak az állatoknak és a gyerekvárhoz, mások hegesztettek, vasat vágtak, főzés is volt, az árusok, termelők is gyülekeztek. A lovak, állatok köztünk jártak. Mindenki serénykedett, de mosolygott, öröm volt egymásra nézni, mert a másik szemében is a boldogságot láttuk.
Nagy-nagy öröm volt találkozni az ismerősökkel, egy szeretetteljes ölelést mindenki kapott tőlem, vagy legalább egy simogatást.
A távolságok olyan nagyok voltak az egyes helyszínek között, hogy az egész napi járkálás beillett gyalogtúrának is. Estére nagyon elfáradtam, de semmi nem számított, a fürdés lavórban, az éjszakai hideg, a szomszéd sátor horkolója, semmi nem tudta elvenni a jókedvem, a boldogságot, hogy ott lehetek a többiek között!
Minden nap szervezkedtem, intézkedtem, lótottam-futottam, segítettem a vendégfogadóknak, az újságárusoknak, pénzt számoltam, rollniztam. Közben vendégem is volt Csehországból, egy Lakos, akit még nem láttam soha, most ismerkedtünk meg egymással.
Kevés időt töltöttem vele, mondtam neki, hogy találja fel magát, én nem érek rá. Pedig azért jött, hogy megismerkedjünk, felgombolyítsuk az eredetünket, összefonjuk a rokonság szálait.
Mire a testvéreim megjöttek, hogy ők is lássák, addigra sajnos elment, el sem tudtam köszönni tőle. Most itt is elnézést kérek tőle, udvariatlan voltam, de a Haza dolga fontosabb mindennél, és még sok volt a tennivaló a gyűlésen. Arra gondoltam, hogy idehívunk sok-sok embert, itt mindennnek jónak kell lenni, nem lehet szemét, ittas ember, innen mindenki elégedetten távozzon el.
A választásokról: a megyei választás rettenetes volt, erőszakos volt a levezetés, mi nem ilyenhez voltunk szokva, nálunk addig nem volt bekiabálás, mi ha szót kértünk, előtte jelentkeztünk. De megtörtént a vezetőválasztás: Zimmermann Péter lett a vezetőnk . Ő nagyon tisztességes, becsületes, jó ember.
Másnap volt az országos vezetőválasztás: Vukics Feri nem akart vezető lenni!!!!
Órákon át soroltuk az érveket, amik miatt csak ő lehet a vezérünk, de ő hajthatatlan maradt.
Már mindenki sírt, a férfiak is sűrűn törölgették a szemüket. Riadtan néztünk egymásra: mi lesz velünk, a szövetséggel, hogyan lesz tovább? Többen mondtuk, hogy nem csináljuk, ha ő itt hagy bennünket, mert a Magyarok Szövetsége csak Vukics Feri vezetésével mehet tovább, őt senki nem pótolhatja. Végre gondolkozási időt kért, majd visszajött és bejelentette: vállalom!
Azt a hangos üdvözlést, örömkiáltást, most az örömkönnyeket nem felejtem el soha. A haza meg van mentve, Feri marad!
Az országos vezetőket egyhangúan elfogadtuk, mindegy volt, ki lesz, csak Ő maradjon.
Utána volt a Magyarok Asztala, ahol vendégül láttuk egymást, előtte szépen megterítettünk.
Mi a hugommal, Ildivel, közösen csináltuk a terítést. Igen ám, de nem volt semmi a terítékhez a terítőn kívül! Nagyon szégyeltük, hogy műanyag tányér és villa, kanál került a mi asztalunkra, és pont előttünk volt a mikrofon, mi ültünk az első asztalnál. Szóltunk fotósoknak, hogy nehogy levegyék a mi terítésünket, nehogy meg legyen örökítve! Az ennivaló, a vegetáriánus leves, amit egy pesti szakáccsal főzetett a hugom, nagyon finom lett, mindenki evett belőle, még a vendég ujgur fiú is. Ő is műagyag tányérból! És használt kanállal, mert addigra már elfogyott a tiszta, megtörölgettem a kanalat, de így is jó volt!
Neki már csak a leves alja jutott, pedig egy nagy kondérral volt. De mindenki meg volt elégedve.
Közben Vukics Ferit feldobálták a levegőbe a barantás társai, olyan nagy volt a boldogság.
Többen felköszöntötték őt és a feleségét is.
Ebéd után mentünk dolgozni a hugommal, így a délutáni eseményekről lemaradtunk. Én a kapunál voltam, ahonnan a parkolóhoz lehetett jutni. Ott segítettem egy családnak, akik fellépni jöttek ide, de ittragadtak, beálltak dolgozni, mert látták, hogy elkél a segítség. Vasárnap estig egyfolytában dolgoztak, köszönet érte nekik!
Mi árultuk az újságokat, könyveket. Kérdezgettem az embereket, milyen volt, hogyan tetszett? Mindenki boldogan mosolygott, dicsértek mindent, nagyon jól érezték magukat.
Láttam az arcukon az eufórikus hangulatot, nem számított a hőség, a nagy távolságok, a por, boldogok voltak a fáradtság ellenére is.
Sötétedésig dolgoztunk, másnap pénzszámolás, rollnizás, gyógyítás, krumplizsákolás egész nap.
Annyi krumplit kaptunk, hogy még kedden is zsákoltunk, nem maradhatott a földön.
Este indultam haza, mert már nagyon várt az unokám. Mindenkitől elköszöntem, volt, akitől többször is. Olyan nagy volt a szeretet, a béke, a boldogság, hogy nehéz szívvel jöttem el onnan.
Összegezve: 7 csodálatos napot töltöttem ott el, fantasztikus boldogságban. Köszönök mindent nektek, annak a sok embernek, akik éjjel-nappal dolgoztak, hogy minden rendben legyen.
Nem feledlek benneteket, remélem, hamarosan találkozunk!
Arra gondoltam, hogy kellene egy országos 1-2 napos találkozót szervezni, csak magunknak, hogy megismerjük egymást, örüljünk egymásnak, és ünnepeljük egymást. Csak úgy!

Sok mindent kihagytam, de én nem láttam a műsorokat, elnézést érte!

Nagy szeretettel ölellek benneteket:

Lakos Kati, Albertirsa