A Magyarok Országos Gyűlésén ez évben szeretnénk egy olyan érdekességgel is megjelenni, ami a résztvevők számára megeleveníti és bemutatja a Kárpát-medencében használt lófajtákat a kezdetektől napjainkig.
A hazai lótenyésztés egykoron kiváló tulajdonságokkal rendelkező állatokat hozott létre, szem előtt tartva a hasznosítási célokat és a tudatos tenyésztést. Alapvetően két féle cél vezérelte őseinket a tenyésztésben. Az egyik egy kitartó, szívós hátas ló, a másik pedig egy nyugodt, erős igavonó állat.
Az utóbbi a k.u. 8. század után kezdett jelentőssé válni, mivel addig a nagyobb súlyú szekereket ökrökkel és bivalyokkal vontatták és a „ gyors” közlekedésnek az igénye – mely nem feltételezi a ló hátán való ülést - hozta magával ezen lófajták kitenyésztését. A hátas és fogatos lovakat a hadseregben a II. világháborúig használták, így a sok egyedből álló fajtaállományból könnyebben lehetett kiváló egyedeket választani.
A háború után kormányzati szinten a gépesítés előtérbe helyezése volt a cél és a már amúgy is megfogyatkozott állományunk még jobban pusztult. A 1970-es évektől azonban a sport irányban tevékenykedő lovasok kezdtek ráébredni a hazai fajták kiváló tulajdonságainak értékeire és ezért a tenyésztés is tudott ebbe az irányba mozdulni, köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívvel-lélekkel kiálltak a magyar fajták mellett.
Természetesen nem minden fajtából ugyanolyan az állománysűrűség, hiszen van, amelyiket a lovasok jobban kedvelnek, de ez nem jelenti a többi fajta jelentéktelenségét, vagy hibáját. Egyfajta „felkapottságát” egyes egyedeinek eredményei adják, ami idővel „lecseng” és jön helyette másik.
Az ősibb, régebbi fajtáknál –hucul, konyi, akhal-tekini - pedig nem a sportteljesítmény számít, hanem a hagyományőrzőink lelkes és anyagiakat nem kímélő tevékenysége az, ami hazai fennmaradásukat létrehozta és megtartja.
Várunk minden olyan jelentkezőt, aki bármely magyar fajtából erre a bemutatóra lovat tud hozni Bösztörpusztára 2010 augusztus 13-15-ig.
A várt fajták: Hucul, Konyi, Tekini, Gidrán, Furioso-North Star, Shagya-arab, arab, Nónius, Lipicai, Kisbéri Félvér, Magyar hidegvérű, Muraközi, Magyar-sportló, Mezőhegyesi-sportló.
A fenti fajták közül nem mindegyik „szigorúan” magyar, de állományuknak és tulajdonságaiknak volt és van beleszólásuk a tenyésztésbe. Megemlíthettem volna az Angol telivért is ezek okán, hisz szinte minden fajtánkban jelen van. Ha valaki úgy gondolja, ezt a fajtát is bemutathatjuk.
A bemutató alkalmával lóvásár is lehetséges, ami ott helyben lezajlik és megköttetik.
Jelentkezés: msz.lovasok@gmail.com, Ubornyák László 70-773-1973, 30-330-86-2