lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Magyar közösségek találkozósátra

sátor

2011. augusztus 12. péntek

10.00-14.00 Kortárs Művészek Találkozója: bemutatkozás, vers, zene, dedikálás
17.00-18.00 Kerekasztal beszélgetés kortárs művészekkel
Vezeti: Varga Domokos György
Meghívott vendégek: Ambrus Edit, Benke László, Nagy L Éva, Kovács I József, Verzár Éva, Molnár Ádám, Kovács S Pál
18.00-18.30 Király Roland: Önellátási tévhitek. Megoldások 2011 Magyarországán

18.30-19.00 Csillagász találkozó
19.00-20.00 Magyarvagyok.com közösség találkozója
20.00-23.00 Magyar Nemzeti Motorosok találkozója

----------------------------------------
Folyamatosan: Csontos Éva festőművész kiállítása, portré készítés
------------------------------------------------------------

2011. augusztus 13. szombat

10.00-10.30 Kortárs Művészek Találkozója: Bódai Soós Judit bemutatkozása
10.30-11.15 Történelmi Vitézi Rend bemutatása: Kovács György
11.15-12.00 Élő falvak bemutatkozása:Természetes Életmód Alapítvány
12.00-13.00 Pásztorok Találkozója: pásztorok bemutatkozása, pásztorélet, pásztorhagyományok. Mesél és dudál: Varga Mihály, bugaci dudás
13.00-14.00 Rumi Imre: Magyar zarándokút
14.00-15.00 Kortárs Művészek Találkozója: Szőke István Atilla
Megszentelt múltunk mond, avagy Csodaszarvassal a Kárpát Hazába (történelem, mitológia, anyanyelv )
17.00-18.00 Hamvas Gábor: Világfa közösség bemutatkozása
18.00-20.00 Kubinyi Tamás: Álmos és Bartók-a megtartó nemzetstratégia
20.00-22.00 Czimbalmos Tivadar előadása, Pallagkultúra.c film vetítése
22.00-23.00 Korszellem Mozgalom filmvetítése

----------------------------------------
Folyamatosan: Csontos Éva festőművész kiállítása portré készítés
------------------------------------------------------------

2011. augusztus 14. vasárnap

10.00-10.30 Mária Út Egyesület bemutatkozása
10.30-11.10 Permakultúrások bemutatkozása
11.10-11.40 Dr.Feledy István: Kertmagyarország program
11.40-13.00 Rovás oskola Fredrich Klárával
13.00-13.10 Mi lesz veled magyar kistelepülés?
13.00-14.00 Mi lesz veled magyar kistelepülés?
14.00-15.00 Mi lesz veled magyar kistelepülés?
15.00-16.00 Mi lesz veled magyar kistelepülés?
16.00-17.00 Mi lesz veled magyar kistelepülés?
18.00-19.00 Kortárs Művészek Találkozója: Színházi előadás

----------------------------------------
Folyamatosan: Csontos Éva festőművész kiállítása portré készítés
------------------------------------------------------------

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker