lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Lovas találkozó

lovasok

Résztvevő csapatok neve:

Jász Lovas Bandérium
Molnár Levente
Siklósi Hagyományőrző Egyesület
Puskás Zotán
Tenkes Lovas Sport Klub
Csízik Mihály
Rózsa Sándor Szabadcsapat
Fehér Kornél: Történelmi Lovas Egyesület
Bartos Dezső
Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület
Kun Attila
Isaszgi Szent Márton Lovas Hagyományőrző Egyesület
Békési Gábor
Balaton-felvidéki Radetzky Huszáregyesület kopjásai
Somogyi Győző
Árpád Vére Lovasiskola
Harangozó János
Székesfehérvári Szabad Lovagok Egyesülete
Szauerwein Tibor
Történelmi Lovastúrák Támogatásáért Alapítvány
Fodor Ferenc
Pécel Magyar Nemzetőr Lovas Bandérium
Török Mihály
Mogyoródi Sándor Huszárok
Ferenczi János
Pécsi Huszáregyesület
Páva Péter
Linzenbold Hagyományőrző Lovassport Egyesület
Linzenbold Tamás
Bakonyi Poroszkáló Túraklub
Csepin Péter
Balla Zoltán és csapata
Mészáros Zoltán
Buck Viktor

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker