lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Köszönetnyilvánítás

lekeszek

Ezúton szeretném megköszönni minden magyar test-vér-emnek, aki a II. MOGy szakrális programjainak rám (is) vonatkozó részterületén segítségét adta (ábécé sorrendben):

- Bikádi László hajmáskéri református lelkész úrnak, aki esketett, istentiszteleteket tartott és keresztelt, ahogy már tavaly is és a lehető leglehetetlenebb körülmények közt is a lehető legjobb segítőkészségével áldott meg bennünket,
- Nagy Tibonak, az Arany Tarsoly lapigazgatójának, hogy a Magyar Névadó Szereken segédkezett,
- Pintér Gyula kunszentmiklósi református lelkész úrnak, aki helyi illetékesként áldását és engedélyét adta a református programokra és a vasárnapi kettős istentisztelet egyik végzője volt,
- Szigeti Gábornak, aki egykoron Badiny Jós Ferenccel és Szörényi Leventével együtt felelevenítették a Magyar Névadó Szert és most feleségével és barátaival együtt több, mint tíz névadó szert tartottak a Gyűlésen és
- Versegi-Herczeg Anita Mária Emesének, Feleségemnek, aki a Boldogasszonyok egyike volt a Nagyboldogasszony Napi Szeren.

Szeretettel:

Versegi-Herczeg Balázs Nimród
esküvő, istentiszteletek, keresztelők és névadó szerek szervezője

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker