lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Kézműves és őstermelői vásár

Kézműves vásár

Tisztelt Érdeklődők, Vásározók, Jelentkezők!

A MOGY Vásárterén az odalátogatók megismerkedhetnek a Magyar Kézművesség termékeivel, az Áldott Magyar Föld kincseivel, adományaival.

Megvásárolhatják, megízlelhetik a Magyar Míves remekeket, borokat, mézeket, édességeket stb.

Találkozhatnak azokkal a mesteremberekkel, akik saját maguk készítik az ünnepi /ékszerek, ruhák stb/, ügyességi /íjak, furfangos játékok stb/, mindennap használt eszközeinket.

Szót válthatnak azokkal a gazdákkal, akik termesztik, tenyésztik a később asztalra kerülő gyümölcsöket és más finomságok alapanyagait.

Reméljük, mindenki megtalálja a számára kedves „vásárfiát”, aminek használata, ízlelése során kellemesen emlékszik az idei MOGY-ra és várja a következőt.

Mindehhez jó hangulatot kellemes időtöltést Kívánunk.

Várjuk Magyarok Országos Gyűlésére, a kirakodó-vásártérre olyan kézművesek, vásározók, kis- és őstermelők jelentkezését, akik termékeiket saját maguk, magyar alapanyagokból állítják elő, akik a magyar hagyományok művelői, a magyar tájegységek képviselői.

Szervező: Jakubek Tibor
Telefon: 30-643-7605
E-mail: msz.vasar@gmail.com

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Arany Korona Szövetkezet

Az Arany Korona Szövetkezet kiszolgálja mind a napi élelmiszer ellátás, mind a szolgáltatások, tartós fogyasztási cikkek területén felmerült igényeket. Tagjaink közé várunk minden olyan nemzetben gondolkodó személyt, akinek fontos a kiváló minőségű magyar alapanyag, fontos a magyar nemzetgazdaság megmaradása, megerősödése, és nem utolsósorban fontos a közösség! A Szövetkezet honlapjának meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




Szilaj Csikó

A Szilaj Csikó a Magyarok Szövetsége hetilapja. Olvasható az interneten az előbbi linken elérve, illetve megrendelhető postán a szerkesztőség címén. Az újság hétről hétre ad hírt az MSz történéseiről, illetve olvashatók benne elemzések, életviteli tanácsok, versek is.



eXTReMe Tracker