lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Hasznos tippek

Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani pár tippet, ami hasznos lehet a Magyarok Országos Gyűlésén - Bösztörpusztán is, augusztus 17. és 20. között.

- kisgyermekkel érkező szülők, nem árt ha a csemetéjükre (karra) olyan szalagot vagy nyakbavalót helyeznek, amin szerepel az ő és szülei neve + telefonszáma. Ez sokszor nagyon megkönnyíti és meggyorsítja az esetlegesen elbóklászott apróságok visszajuttatását a családokhoz.

- elődások kezdésekor kérjük ne felejtsétek el a mobiltelefonotokat lenémítani. Tiszteljük meg az előadót és egymást is ezzel az aprósággal (Főleg ha felvétel is készül az adott programról!).

- sokszor előfordul, hogy elhagyja valaki a telefonját, vagy az netán megsérül valamitől. Ilyenkor nem csak az anyagi kár lehet jelentős (bár eddig a telefonok megkerültek, mert leadták! - "A MOGY már csak ilyen") hanem az "eszmei" is, ugyanis fontos telefonszámok, adatok, képek sérülhetnek, kallódhatnak így el.
Ezt elkerülendő tanácsoljuk, hogy még indulás előtt, otthon készítsetek számítógépetekre egy biztonsági másolatot (a telefon + SIM kártyátok adatairól). Higgyétek el aranyat fog érni, mert a mobilszolgáltatók vagy nem, vagy méreg drágán vállalják az adatvisszamentést, és az is csak a telefonszámokat érinti!

Köszönjük a figyelmetek!

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker