lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Hagyományőrző programok a küzdőtéren

hagyományőrzők

2010. augusztus 13. péntek

11.30 Siklósi Hagyományőrző Egyesület - trükklovaglás
12.15 Hun Szövetség bemutatója
15.00-16.30 Történelmi élőkép (Részletek itt)
16.45 Könczei Bence lovas baranta bemutató
17.00 Révbérpusztai csikós bemutató

2010. augusztus 14. szombat

09.50 Üzenet a távolmaradóknak, postagalamb-röptetés
10.00 Lovasíjász ügyességi verseny (Részletek itt)
11.30 Magyar kutyafajták
12.00 Isaszegi Puszták Népe Lovasviadal
15.00-16.30 Történelmi élőkép (Részletek itt)
16.45 Könczei Bence lovas baranta bemutató
17.30 Péceli Nemzetőrök bemutatója
18.00 Siklósi Hagyományőrző Egyesület - trükklovaglás

2010. augusztus 15. vasárnap

10.00 I. Pusztavágta (Részletek itt) és lovas tájékozódási verseny (Részletek itt) indulása
11.30 Csikósbemutató
12.15 Hun Szövetség bemutatója
13.30 Lezsák Levente - Fehérlófia lovas bemutató
15.00 Könczei Bence lovas baranta bemutató
15.15 Kocsihúzó verseny
15.45 Legénybíró választás
17.00 Péceli Nemzetőrök bemutatója

2010. augusztus 13-án pénteken 17:00-18:30-ig és 14-én szombaton 17:30-tól 19:00-ig Lemangúria Szanadmozgás, Lélektánc egy külön füves területen
Előadó: Semsei Angelika
Élőzenével közreműködik Soós Arnold és barátai

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker