lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Gyermekfoglalkoztató

Gyermekfoglalkoztató

Idén, a Magyarok Országos Gyűlésén (2010. aug. 13-14-15.) a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét felállítunk pár sátrat a jövő nemzedéke számára. A Gyermekfoglalkoztató Sátor programjai pénteken, szombaton és vasárnap délelőtt 10 órától 18 óráig zajlanak majd.

Kóbor József: egy saját készítésű faautót hoz magával, amivel a kicsik egész nap játszhatnak
Tisza András: délelőtt játékos rovásírást tanít a gyerekeknek
Tiszáné Bencsik Mária: délután nagyobb gyerekek és szüleik számára tart rovásírás oktatást
Pappné Szauter Eszter: rövid játékokat hoz magával (malom, amőba, rovás-memória…)
Arday Lola: természetes alapanyagokból készít díszeket (szárított virágok, magok stb.)
Baki Andrea, Tamássy Teréz, Patkó Máté, Patkó János, Városi Ákos: magyar rovásírás abc
Veszprémi Zsuzsanna: rongybabákat fog készíteni a gyerekekkel együtt
Szabadkai Anna: magyar mondókákat tanít a kicsiknek
Trombitás Enikő: rajzoktatás, nemezelés, fafaragás, szövés, agyagozás
Herpácsi József: szalmafonás
Endrédi Terézia: játékos beszédfejlesztés
Dóróné Balázs Katalin: gyöngyözés, rovásírás
Niederfiringer Sefánia: gyékényes
Varga Krisztina: beszédfejlesztés, kézműves dolgok
Botka András: kopjafafaragás hungarocellből
Szolgai István: fafaragás
Gönczöl Péter: barkácsolás, versenyjáték
Csanádi József, Mocsári László: a magyar történelemhez kapcsolódó kártya – és társasjáték, erőnléti játékok

2010. augusztus 13. péntek

10:00-13:00 Levendula zsák készítése Lakatos Gyöngyivel
13:00-14:30 Világgá megyek társasjáték, Farkas Rozália
16:00-17:30 Csuhévirág készítése Lakatos Gyöngyivel

2010. augusztus 14. szombat

10:00-14:00 Szerencsefa készítése Lakatos Gyöngyivel
14:00-15:30 Világgá megyek társasjáték, Farkas Rozália
16:00-17:30 Papírmasé tál készítése Lakatos Gyöngyivel

2010. augusztus 15. vasárnap

10:00-14:00 Szerencsefa készítése Lakatos Gyöngyivel
14:00-15:30 Világgá megyek társasjáték, Farkas Rozália
16:00-17:30 Játékkészítés(textil játék, báb, szélfogó) Lakatos Gyöngyivel

Szervező: Horváth Lilla
E-mail: msz.ifjusag@gmail.com
Tel.: 30/474-64-54
Magyarok Szövetsége – Ifjúsági Tagozat
Szépmező Szárnya

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker