lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Csíksomlyó és Bösztörpuszta - A szivárvány visszatért

MOGY 2011

"És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat."

Wass Albert

A teremtő szándék a korábbi éveknél is egyértelműbben jelenik meg a Bösztörpusztáról hazatérő emberek körében. Idén újra megcsodálhattuk az "esőmentes" kettős szivárványt, két fényes korong volt egyszerre az égen. Az emberek véleménye szerint minden eddiginél nagyobb erő gyűlik jövőre össze a Kunszentmiklós melletti pusztában.

Biztató jelenség, hogy a 2012-es rendezvény előkészítő munkálatait nemcsak a szervezők, de a leendő résztvevők és a látogatók is komolyan veszik.

A rendezvény sikerét bizonyítja, hogy a mai napig már több hagyományőrző lovas és gyalogos jelentkezett be a jövő évi rendezvényre, mint amennyien az idei seregszemlén részt vettek. Ha így folytatódik tovább, akkor az Egri csillagok c. film forgatása óta nem állt fel akkora had, mint amivel jövőre találkozni fogunk a történelmi élőképben.

A hivatalos szervezés még el sem kezdődött, de már több mint harminc olyan szervezet jelezte részvételi szándékát, akikkel idén nem lehetett találkozni. Látogatóként, segítőként érezték meg, hogy saját közösségük hol illeszthető be a bösztörpusztai összképbe. Lovas közösségek, barantások, gyalogos hagyományőrzők, táncosok, zenészek, kézművesek, gazdák, hintók, veterán harcjárművek, nemzeti motorosok, olimpikonok, írók, költők, iskolák, feltalálók jelezték előre részvételi szándékukat.

Alakul az előadósátrak programja. Wass Albert munkássága kiemelt helyet foglal majd el a rendezvény szellemi mondanivalójában...

Elkészültek a vár előzetes tervei. Ha minden a várakozásnak megfelelően alakul, akkor az ideinél kétszer nagyobb, lövegállásokkal felszerelt várat láthatunk majd a pusztában. Legalább félezer ember fogja védeni a kb. négyszer nagyobb támadó sereggel szemben. Közel harminc ágyú sortűzével fogunk megemlékezni a déli harangszóról. A váron belül egy nyolcszáz fős nézőtér fogadja majd a várszínházi látogatókat. A küzdőtér lelátórendszere tovább épül, hogy minél többen tudják kényelmesen élvezni a programokat.

Mintegy húsz új programhelyszínnel bővül a rendezvény területe. Az érpatakiak ötletén fellelkesülve több település vezetése "kirándulóbuszt" szervez Bösztörpusztára. Ha az érpatakiak példája általános lesz, akkor rengeteg olyan ember találkozhat a rendezvény lelkiségével, akik korábban nem értesülhettek az itt folyó munkáról.

Érkeznek az észrevételek a résztvevőktől, látogatóktól. Örömmel mondhatjuk el, hogy szinte mindenki megértette a rendezvény üzenetét, és kiváló ötleteik, észrevételeik mellé a munkájukat is hajlandóak odatenni. A látogatók többsége azzal az elhatározással tért haza, hogy a teremteni vágyó magyar akaratot minden barátjuknak és ismerősüknek látni kell.

Csíksomlyó és Bösztörpuszta... A hegy és a puszta... Két hely, ahová minden magyar embernek el kell látogatnia! Itt nemcsak hinni, de látni is lehet, hogy volt, van és lesz Magyarország -- nekünk.

Vukics Ferenc

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker