lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Programok 2011

Programok

programfüzet

A Magyarok Országos Gyűlésének programja letölthető a csatolmányból. A rendezvény egyes napjai különböző munkalapokon találhatók, amelyek között a bal alsó sarokban lehet váltani.

A helyszínen 100 Ft-ért kapható programfüzet, amely tartalmazza a programokat és a térképet.

Hintók és szekerek kiállítása programja

hintók

2011. augusztus 12., péntek:

Nyitvatartás: 9:00 - 20:00
Nap közben folyamatosan:
hintók és szekerek megtekintése
a látogatók felülhetnek egy-egy kijelölt hintóra
régi hintók, kocsik fotókiállítása

A kortárs magyar irodalom sorsa

sátor

Van-e, lehet-e, legyen-e elvégzendő feladata itt és most?

Kerekasztal-beszélgetés a Magyar Közösségek Találkozósátrában

Kunszentmiklós—Bösztörpuszta,
2011. augusztus 12. (péntek), 17-18. óra

„Vezényel”: Varga Domokos György

A Szakrális tér eseményei

Szakrális tér

A SZAKRÁLIS TÉR helyszín a Hétboldogasszony hajlék - Küzdőtér - út közötti terület, ahol a megérkező jurták körben lesznek felállítva ajtóval a körülölelt tér közepe felé. Ott a SZERTŰZ lesz, amihez kapunk egy nagy lemezalátétet és megfelelő mennyiségű fát. A SZAKRÁLIS TÉR nyitott mindenki számára, így az ott "élők" jurtarendje kiemelten fontos és természetesen a ruházat és a viselkedés is! Ebben segítsünk egymásnak, hogy példát mutathassunk minden magyar embernek.

Devizahitelesek figyelem!

deviza

A Magyarok Szövetsége és a Fehér Kéményseprők Szövetsége, valamint jogászok, ügyvédek, közgazdászok civil összefogást szerveznek a devizahitelesek megsegítésére. Perközösségek alapításához, egyéni perek indításához, polgári engedetlenségi mozgalom szervezéséhez csatlakozókat várunk.
Helyszín : Magyarok Országos Gyűlése, Kunszentmiklós-Bösztörpuszta augusztus 11-14. Jövőkép sátor
Szervező: Zimmermann Péter 06-30-231-05-80

A Margaréta sátor, azaz Találmányok sátrának programja

Találmányok Háza

2011. augusztus 12. péntek
17.00 Erdős László /mágneses orvosterápiás eszközök/
18.00 Borbély József /függőleges szélkerék/

2011. augusztus 13. szombat

10.00 dr. prof. Horváth István /művér/
11.00 Erdős László /mágnesterápiás gyógyítás/

Boldogasszony Ünnep a pusztában

Boldogasszony

Az elmúlt évi Boldogasszony Ünnep sikeréhez hasonlóan az idén is a kiteljesedett nőiség különböző állapotainak szentségét járjuk körbe.
2011. augusztus 15-én hétfőn, Nagyboldogasszony napján most erre egy teljes délelőtt áll a rendelkezésünkre, amely után a reményeink szerint hittel feltöltődve térhetünk majd otthonunkba.

Magyar Zarándokút - Budapest - Ráckeve - Kunszentmiklós-Bösztörpuszta zarándoklat

Hétboldogasszony Hajléka

A Magyar Zarándokúton alternatív úton elérhetővé vált Kunszentmiklós-Bösztörpuszta. A Magyarok Országos Gyűlése 2011. alkalmából csoportos zarándoklat indul Bösztörpusztára.

Indulás: 2011. augusztus 9. kedd 9.00 órakor Budapesten a Gellért-hegyi sziklatemplomtól. A csoportot a Magyar Zarándokút Egyesület tagjai indítják útjára. Előzetes jelentkezés: rumiimre@t-online.hu vagy r.moni86@hotmail.com címen.

Tartalom átvétel

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker