lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Beszámolók 2011

2011. évi MOGY díjasok

Szalma Valéria

2010-ben a MAGYAROK ORSZÁGOS GYŰLÉSÉN elindítottuk a MOGY-díjak átadását. MOGY díjjal nem termékeket, hanem azok előállítóit díjazzuk. Azokat az őstermelőket, termelőket, feldolgozókat, feltalálókat, kézműveseket, akik méltó alapjai, képviselői lehetnek egy majdani Nemzetgazdaságnak, őrzik Nemzeti hagyományainkat. Olyan alapjai, amely jelenleg már piacképes, és el tudja látni a közvetlen környezetét, régiójának összefogásához, felemelkedéséhez segítséget nyújthat, ill. példaértékű.

Csíksomlyó és Bösztörpuszta - A szivárvány visszatért

MOGY 2011

"És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat."

Wass Albert

A teremtő szándék a korábbi éveknél is egyértelműbben jelenik meg a Bösztörpusztáról hazatérő emberek körében. Idén újra megcsodálhattuk az "esőmentes" kettős szivárványt, két fényes korong volt egyszerre az égen. Az emberek véleménye szerint minden eddiginél nagyobb erő gyűlik jövőre össze a Kunszentmiklós melletti pusztában.

Bösztörpusztán ismét együtt dobbantak a magyar szívek

MOGY élőkép

2008 óta már a harmadik alkalommal rendezte meg a Magyarok Szövetsége Bösztörpusztán a Magyarok Országos Gyűlését. Az ország legnagyobb nemzeti fesztiválját ezúttal is több mint százezren látogatták meg a három nap alatt. Az esemény gazdag programkínálatával átfogó képet ad a magyar szerves műveltségről, a társadalom helyzetéről, a távlati lehetőségekről politikai és gazdasági téren egyaránt.

Bösztöri Nyilatkozat

MOGY Záró

Néhány nappal ezelőtt fejeződött be a teremteni kívánó magyar emberek seregszemléje Bösztörpusztán. A pénteki napon tizenkilencezer, szombaton hetvennyolcezer, vasárnap negyvenegyezer ember látogatta meg a közösségi összefogásban bízó Magyarok Szövetsége tagok rendezvényét. A felkészülés utolsó fázisában idén hatszáznegyven szervező és ezernyolcszáz segítő közreműködésével mintegy ezerhatszáz önálló program valósult meg a kiskunsági pusztában. Szervezők, segítők, előadók, látogatók közös véleménye, hogy az idei Magyarok Országos Gyűlése az év legfontosabb és legszínvonalasabb rendezvénye volt. A gyűlésről távozva sokan nem találják helyüket a megszokott munkahelyen és közegben. Szinte mindenki tele van ötletekkel, lelkesedéssel. A legtöbben már a következő bösztörpusztai együttlétet tervezik. Köszönjük az embereknek, hogy a szívükre hallgattak. Köszönjük a szervezők, segítők, barantások, hagyományőrzők áldozatos munkáját!

Elfogultan Bösztörpusztáról

mogy

Hogyan másképp? Az lehetetlen, hiszen mi, több ezren, akik 2008-ban örök életünkre megtanultuk Bösztörpuszta nevét, csakis elfogultsággal, felső fokon tudunk e kiskun tájról, a tanyáról és a körülötte évről-évre – sok-sok dolgos kéznek, felajánlásnak köszönhetően – a földből kinövő építményekről s az idelátogató, elzarándokló emberekről, az előadásokról, a kiállításokról, a gyógyítókról, a jurtákról, a lovakról, a vásárról és a felemelő történelmi élőképről – a Magyarok Országos Gyűlésének légköréről, csodájáról megnyilvánulni.

Adna Isten

Adna Isten

Szeretnénk ezt a dalt az idei és minden Magyarok Országos Gyűlésének a szervezőinek, rendezőinek és aktivistáinak ajánlani szeretetünk és áldozatos munkátok megbecsülésének jeléül:

http://soundcloud.com/gyulapall-s/szk-tia-adna-isten

Szkítia zenekar-Szőke István Attila: Adna Isten

Tartalom átvétel

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker