lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Beszámolók

A díszletek mögött erős a túlélés akarata

Nem veszett el a kun becsület, a legendás összetartás. Ezt abból gondolom, hogy sokasodnak a kunhalmok és fölöttük faragott kunbabák tekintenek az őshaza felé. Él az elfelejtett nép: a kései leszármazottak mondják a példát a sosem múló dicsőségéről, tisztességről, virtusról. A kunok erényeiről szólt a szeptemberi világtatálkozó, s ez a spiritualitás ihlette a Magyarok Országos Gyűlését is. De legfőképpen a veszély érzete serkent visszatérni a kőbe vésett emberi normákhoz.

Molnár V. József beszéde

mvj

A Jóisten, a teremtő úr, nem akármilyen dolgot bízott ránk, és most ideje érkezett, hogy ezt a dolgot végre komolyan vegyük. Külön-külön minden ember, minden család, az egész nemzet felelős saját népünk és a világ fölemelkedéséért. Higgyék el nekem, az öregnek, hogy ennek most itt Bösztörpusztán, ideje érkezett.

Megoszton veletek élményeimet, benyomásaimat az országos gyűlésünkről.

Szerdán érkeztem Bösztörpusztára, de már hétfőn csupa izgalom voltam, minden percet számoltam: mikor érek már oda? Amikor végre megérkeztem, már az útról láttam a sátorrengeteget, a sok nemzeti zászlót és sírtam a boldogságtól, hogy ennyien itt vannak már, ilyen sok ember vállalja a magyarságát. Amikor végre megtaláltam a helyünket, ahol Albertirsa fog székelni, sátrat kellett volna felállítani, de hogyan, egyedül? Két férfinak szóltam, hogy kellene segíteni. Azonnal jöttek, mosolyogva, kedvesen. Én csak nézője lettem a munkának, ők percek alatt felállították a sátrakat. Mikor végeztek, szerényen mentek is a dolgukra. Köszönöm nekik innen is!

Magyarok Asztala

masztal

„Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek”
Arany János: Családi kör

Arany János versének fenti sora jutott eszembe, mikor a következő gondolat megfogalmazódott bennem: a magyar ételeket nagyszerűbbé csak az teheti, ha szeretteink körében fogyasztjuk őket. Ez pedig – azt hiszem – maradéktalanul teljesült Bösztörpusztán, a Magyarok Asztalánál.

A Magyarok Országos Gyűlése lovas szemmel

huszarok

A várakozás mindig többet ígér, amikor pedig megvalósulnak a dolgok, általában úgy érezzük, kevesebbet kaptunk. Sokszor van ez így az életünk során. Augusztus 17-től már leköltöztem Bösztörpusztára, hogy még a várakozás lendületével, megfelelően tudjam fogadni a háromnapos rendezvényünkre érkező több, mint százötven lovast. Nem igazán voltak optimálisak a körülmények, de az ott dolgozók segítségével néhány nap alatt sikerült olyan tábori környezetet teremteni a lovasoknak, ami már biztonságosnak mondható ennyi állat és a velük érkező emberek számára. Szénát, abrakot és szalmát is kaptunk felajánlásként, így már megnyugtatóbb volt a helyzet, mivel az állatok ellátása biztosítva volt.

Magyarnak lenni…

…büszke gyönyörűség. – olvassuk a közel egy esztendeje létező Magyarok Szövetsége több dokumentumában Tamási Áron szép szavait. Egy olyan szövetség vállalta föl ezt a gondolatot, amelynek tervei között szerepel a valóban új Magyarország megteremtése. Vallják (valljuk??), hogy az elmúlt két évtizedben sok minden félresiklott, s ebben jócskán benne van az egész magyar politikai elit szerepe. Jobbról és balról, mint ahogy azt is komolyan gondolják (gondoljuk??), hogy nincs értelme a megosztottságnak, hiszen mindkét oldalra szüksége van a nemzetnek.

Bösztörpusztai anzix

Kedves, jó Barátaink!

Azoknak írom e néhány sort, akik nem lehettek köztünk, s magunknak, hogy ne feledjük!

Bizony, igencsak nehéz helyénvaló szavakat találni azokra a fölemelő élményekre, amelyekben Bösztörpusztán részünk volt! Abban, hogy életre szóló élmény volt, azt hiszem, valamennyien egyetértünk. Egy jó barátom kérdezte telefonon: no, és nagyon fáradt vagy? Válaszom: nem tudom.

Tartalom átvétel

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker