lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Bösztörpusztán ismét együtt dobbantak a magyar szívek

MOGY élőkép

2008 óta már a harmadik alkalommal rendezte meg a Magyarok Szövetsége Bösztörpusztán a Magyarok Országos Gyűlését. Az ország legnagyobb nemzeti fesztiválját ezúttal is több mint százezren látogatták meg a három nap alatt. Az esemény gazdag programkínálatával átfogó képet ad a magyar szerves műveltségről, a társadalom helyzetéről, a távlati lehetőségekről politikai és gazdasági téren egyaránt.

A rendezvényt ismét a magyar emberek összefogásából hozták létre, és a szervezeten belül jelentkező ellentéteken átlépve vállvetve dolgoztak csaknem ezren a minél jobb eredményért.
Így aztán valóban színvonalas, a látogatók, érdeklődők számára felejthetetlen élményt tudott adni a 2011. évi MOGY.

A rendezvény fő üzenet ezúttal így szólt: Nemzeti önellátás megteremtése a Kárpát-medencében. A szakmai előadások jelentős része arról szólt, hogyan lehet az elmúlt két évtizedben leépített termelést újraindítani, amivel kiszolgáltatottságunkat szűntethetjük meg, és az emberek tisztességes megélhetését lehet biztosítani, valamint egészséges élelmiszerrel láthatjuk el az országot.

Sokak szemébe csalt könnyet a történelmi élőkép, mely a honfoglalást, valamint történelmünket idézte fel korhű öltözékben lévő harcosok és az élőképbe bevont gyermekek részvételével.

Az esti szertüzek régmúltunk hitvilágáról adtak képet. Az előadói sátrakban a jelen társadalmi és gazdasági problémáiról, a lehetséges megoldásokról hallhattak érdekfeszítő előadásokat.

A több mint négyszáz kézműves család színpompás és gazdag árukínálatával kápráztatta el a látogatókat, felvonultatva páratlanul értékes kultúránk egyik szeletét. Fafaragók, keramikusok, bőrdíszművesek, népviselet készítők, szűcsök, mézeskalácsosok, stb. kínálták portékájukat, igazi vásári hangulatot teremtve.

A nagyszínpadon fellépők is gazdag skálát mutattak be. Néptáncosok, népdalosok, zenekarok, harcművészetek képviselői egyaránt adtak műsort.

Különleges színfolt volt, hogy a korábbi évektől eltérően ezúttal kormányzati szakemberek is tartottak előadásokat, sőt hangsúlyozták, hogy közös célokat látnak a Magyarok Szövetsége elképzeléseiben.

Összességében tehát ismét nagy élmény volt a III. Magyarok Országos Gyűlése. A megkérdezettek többsége elismeréssel nyilatkozott a négy napról, és azzal távozott, hogy jövőre ismét eljön.

Augusztus 12-15 között ismét együtt dobbant magyarok tízezreinek szíve, reményt adva, hogy létezik nemzeti együttgondolkodás, él még a magyar szellem, és kultúra. Megvalósulhat a Magyarok Szövetsége egyik legfontosabb célja: megszületik, felnő, a következő magyar nemzedék.

Varga

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker