lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Déli harangszó

Megkérünk minden kedves rendezvényünkre látogatót, hogy ha meghallja a déli harangszót (amit e szép, egyedi, pusztai harang fog szolgáltatni), álljon meg, akár a munkájában is, -ha van- fejfedőjét emelje le, csendesedjen el és forduljon a harangszó irányába, ezzel is tisztelegve az őseink, hőseink és a puszta szelleme előtt.
A harangozás után nyugodtan folytatni lehet a munkát, evést, ünneplést, dalolást.

Erre -ha lehet- figyelmeztessük a környezetünket, barátainkat is!

Köszönjük!

Hasznos tippek

Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani pár tippet, ami hasznos lehet a Magyarok Országos Gyűlésén - Bösztörpusztán is, augusztus 17. és 20. között.

- kisgyermekkel érkező szülők, nem árt ha a csemetéjükre (karra) olyan szalagot vagy nyakbavalót helyeznek, amin szerepel az ő és szülei neve + telefonszáma. Ez sokszor nagyon megkönnyíti és meggyorsítja az esetlegesen elbóklászott apróságok visszajuttatását a családokhoz.

Megnyitó

A Magyarok Országos Gyűlésének ünnepélyes megnyitója 2012. augusztus 17-én, pénteken 14:30-kor veszi kezdetét a küzdőtéren, melyet Böjte Csaba atya is megtisztel jelenlétével.

Mindenkit szeretettel várunk!

Buszjárat Kunszentmiklós és Bösztörpuszta között

A Magyarok Országos Gyűlésének ideje alatt, augusztus 17. és 20. között buszjárat közlekedik Kunszentmiklós és Bösztörpuszta között.

Páratlan órákban indul a kunszentmiklósi vasútállomásról, majd páros órákban vissza a buszparkolóból. - A menetrend ki van függesztve a helyszíneken.

Zivi.hu - Telekocsival a Magyarok Országos Gyűlésére (MOGY)

A MOGY közösségi utazási partnere a Zivi.hu., mely egy új, közösségre épülő telekocsi-szolgáltatás, ami segít az egy irányba igyekvő autósoknak és utasoknak, hogy megtalálják, illetve megismerjék egymást már utazás előtt.
► Ha saját autóval érkezel, a honlap segítségével könnyen találhatsz útitársakat, akikkel megoszthatod a benzinköltségedet.
► Ha nincs autód, foglalhatsz helyet valakinél, így olcsón, kényelmesen, és gyorsan érkezhetsz a bösztörpusztai helyszínre.

Hétboldogasszony Hajléka, - Szobor, - Ünnep

Hétboldogasszony Hajlékát 2012. augusztus 12-én vasárnap állítjuk fel újra, amely az idén is teljes fényében fogadja majd a látogatókat. Várunk minden érdeklődőt, aki részese szeretne lenni, amint Boldogasszony óvó palástja ismét ráterül a pusztára. Megtisztelő és egyben nagy felelősséggel járó feladat, hogy évről-évre ezzel az eseménnyel indul a MOGY építése.

Amiért érdemes csinálni ...

A MOGY szervezésekor sokszor ütközünk falakba, akadályokba. Elfogy a lendület. A MOGY után mindenki belelkesül, utána telik-múlik az idő, szépen csendesedik, majd marad az a néhány elhivatott. Mikor ez a néhány ember is egyre jobban fásul, felvetődik a kérdés: Miért csináljuk?

Sokszor mondtam már azt: nem is tudom. Belül érzem, csinálni KELL! Sok ember belőlünk merít reményt, általunk találja meg Önmagát, a MOGY-on töltődik fel az egész évre.

Mik visznek tovább? AZ ÉLET…..

MOGY TV-reklámok

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy augusztus 10-től a Duna TV, a Duna World és az MTV 1 csatornákon láthatóak a Magyarok Országos Gyűlésének reklámjai.

Tartalom átvétel

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker