lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

A Kanadai Magyar TV felvételei

Az alábbiakban néhány, a Kanadai Magyar TV által, a Magyarok Országos Gyűlésén készült felvételekért felajánlott anyag tekinthető meg. A továbbiakban igyekszünk rendszeresen közreadni a kanadai magyar közösségek életét bemutató felvételeket, a Kanadai magyar TV pedig a Magyarok Szövetsége rendezvényeiről, munkájáról informálja az ottani magyarokat.

Hagyományos magyar gyalogos és lovasíjász bemutatót tartott a kanadai hogyományörző csoport.

Bencsik János előadása a MOGY-on

Bencsik János a Magyarok Szövetsége Országos Gyűlésén, Bösztörpusztán, 2012. augusztus 19-én elhangzott előadása. - Köszönetet mondunk közreadásáért az MSZ Győr-Moson-Sopron megyei közösségének. (kép: Rodler Miklós)

A politikai helyzet valóságképe - Átkelési kísérlet a tű fokán

Az állam, mint az érzelmi kötődések és anyagi érdekek szövedéke

Köszönjük a IV. MOGY-ot

A 2012. évi MOGY bontása, segítői részről, befejeződött. Külön köszönet illeti az alábbi személyeket, akik a végsőkig kitartottak:

Békefi Mihályt,
Hegedűs Attilát,
Kósa Gyulát,
Pálinkás Viktort,
Pálinkás Zoltánt,
Pócs Balázst,
Sipos Sándort és a 7. Dimenzió Építész Iroda munkatársait,
Váradi Noémit,

valamint a kerekegyházi közösség csapatát, név szerint:

Bognár Zoltánt,
Deli Krisztiánt,
Fritz Attilát,
Niczman Ferencet,
Ötvös Katalint,
Varga Istvánt,

és Illés Erikát!

A pusztában minden másképp van ...

Bösztörpuszta - Magyarok Vására, avagy a pusztában minden másképp van

Rozs Borbála írása, képek: Somogyi Zsófi

A puszta idén igazi nyári, száraz forróssággal fogadta az ideérkezőket. Délidőben izzott a levegő. Éjszaka pedig a derült égbolton szinte szikráztak a csillagok. Ilyenkor az idő lelassul, új dimenziót kap már a "puszta" szemlélődésben is.

Szubjektív híradás a Gyógyító Faluból

Takács János írása, kép: Göblyös Zoltán

A korábbi évekhez képest – véleményem szerint - dupla annyi gyógyító érkezett az augusztus 17. és 20. között, Kunszentmiklós mellett, Bösztörpusztán, a Magyarok Országos Gyűlése keretében megvalósuló Gyógyító Faluba. Jólesően lepődtem meg ezen, mely mutatja, hogy a természetes és népi gyógymódok fontossága növekedett és hogy mennyire, de mennyire fontos: „életbevágó” az egészség.

A 2012. évi MOGY a magasból - Történelmi Élőkép, Magyarország térképe és a vár

Köszönet a Magyar Vagyok csapatának a felvételért, továbbiak a www.magyarvagyok.comhonlapon.

Vukics Ferenc előadása a Magyarok Országos Gyűlésén

Köszönetet mondunk a felvétel közreadásáért a Borsodi Magyar Közösségek Szövetsége MENTE Egyesületnek.

Hazám védelmében

1 rész:

Vukics Ferenc előadása 1./3, MOGY 2012 from Gabor Kun on Vimeo.

Tartalom átvétel

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker