lovasok

Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van.
Wass Albert

korona

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
Vörösmarty Mihály

lovastömeg

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”
Gróf Széchenyi István

koronaeseg

Szeretném azt hinni, hogy Magyarország van, volt és lesz.
Gróf Széchenyi István

kapolna

Sehol annyi virág
és sehol annyi bánat.
Szeresd jobban, Uram,
az én szegény hazámat!
Wass Albert

agyuloves

Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.
Deák Ferenc

lovasroham

Igaz magyarnak lenni akkora teher, hogy aki sokat viseli, megerősödik.
Wass Albert

tomeg

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek.
Wass Albert

sator

A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.
Széchenyi István

baranta

Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn.
Széchenyi István

kemencecske

Neked is tenned kell valamit azért,
Hogy magyarnak nevezhesd önmagad!
Ismerős Arcok

tomegek

Élni fog a nemzet, amely összetart. Arany János

Bösztöri Nyilatkozat

MOGY Záró

Néhány nappal ezelőtt fejeződött be a teremteni kívánó magyar emberek seregszemléje Bösztörpusztán. A pénteki napon tizenkilencezer, szombaton hetvennyolcezer, vasárnap negyvenegyezer ember látogatta meg a közösségi összefogásban bízó Magyarok Szövetsége tagok rendezvényét. A felkészülés utolsó fázisában idén hatszáznegyven szervező és ezernyolcszáz segítő közreműködésével mintegy ezerhatszáz önálló program valósult meg a kiskunsági pusztában. Szervezők, segítők, előadók, látogatók közös véleménye, hogy az idei Magyarok Országos Gyűlése az év legfontosabb és legszínvonalasabb rendezvénye volt. A gyűlésről távozva sokan nem találják helyüket a megszokott munkahelyen és közegben. Szinte mindenki tele van ötletekkel, lelkesedéssel. A legtöbben már a következő bösztörpusztai együttlétet tervezik. Köszönjük az embereknek, hogy a szívükre hallgattak. Köszönjük a szervezők, segítők, barantások, hagyományőrzők áldozatos munkáját!

A kezdeti nehézségek ellenére, az alkotó munkában résztvevő embereknek sikerült egyeztetni álláspontjukat. A rendezvényt követően hétfőn és kedden is egyeztető tárgyalást folytattak a rendezvényt megvalósító munkacsoportok vezetői, az Országos Gyűlést közösségileg támogató megyei közösségek korábbi vezetői, a Mozgalom alapítói valamint az ügyvivő testület és az egyesület tagjai.

A megbeszélés során az alábbi megállapításokat és döntéseket hozták:

- A 2011-es Magyarok Országos Gyűlése a közösségi összefogásnak köszönhetően újból beteljesítette küldetését. E nélkül az összefogás nélkül a korábban elért eredmények elvesztek volna.

- A szervezési nehézségek és a korábbi véleménykülönbségek nem nyomták rá a bélyegüket a rendezvény lefolyására.

- A munkában résztvevő emberek teremtő feladataik közben újra egymásra találtak.

- 2012-ben a Magyarok Országos Gyűlése augusztus 17-20-án kerül megrendezésre Bösztörpusztán. Rendező: Magyarok Szövetsége társrendezők: Kunszentmiklós város és az Országos Baranta Szövetség.

- A 2012-es Magyarok Országos Gyűlésének szervezése 2011.09.01-én kezdődik. A meghívások, és a részletes programterv október végére készül el. 2011. 11. 26.-án kerül bemutatásra a kunszentmiklósi munkaértekezleten. Az Országos Gyűlés szervezőcsapatának magja az idei szervezőcsapat, akik szeretettel hívnak maguk mellé segítőket mindazok közül, akik 2008 óta élővé teszik a pusztát munkájukkal. Az idei MOGY is közös eredmény, hiszen egyaránt építkezett az elmúlt évek és a jelen erőfeszítéseiből. Ezen erőfeszítéseinket pedig közösen kell elismernünk.

- A három szervező közösség közös döntése értelmében a Magyarok Országos Gyűlése megrendezése során megmaradó pénzügyi keretek ezentúl csak a következő bösztöri rendezvény előkészítése, fejlesztése érdekében lehet felhasználni.

- A helyszínen megrendezett vezetőválasztás során csupán a jogosultak 9%-a szavazott, így az eredménytelen.

- A Magyarok Szövetsége a mintegy egy éves szünet után tovább folytatja közösségépítő tevékenységét

- A mozgalom és az egyesület visszatér a 2011.01.01-es állapotokhoz. Az azóta meghozott határozatokat semmisnek nyilvánítjuk. A korábban felfüggesztett megyei vezetők, tagozati vezetők, munkacsoport vezetők visszakapják korábbi megbízatásaikat.

- Az áldemokratikus szervezési elvek helyett a mozgalom és az egyesület az organikus /élő/ szervezési elvek mentén kíván tovább működni. A valós, teremteni tudó közösségeket fenntartó és működtető elvek, minták és személyek a mozgalom további működésének legfontosabb forrásai. Értékmérői a munka, az eredmények és a szaktudás.

- A Szövetség működési mintájának üzenetértékűnek kell lenni a magyar társadalom számára. Nem az a lényeg, hogy kit és mikor távolítunk el a közösségből, hanem az, hogy mindenki találja meg azt a helyét, amellyel leginkább szolgálja a közös célok megvalósítását. Ki kell állnunk egymásért. Tanulnunk kell egymástól, és becsülnünk kell a másik magyar ember barátságát.

- A megyei és szakmai közösségeknek 2011.11.26.-án nyílik lehetőségük új vezetést választani. A délelőtt folyamán a megyei és települési közösségek választására, délután az országos vezetés megválasztására valamint az új munkaprogram ismertetésére kerül sor. Választani csak a jelenlévő tagok számára van mód, ugyanis bevezetésre kerül a Huntörvény, amely úgy szól, hogy az a közösség nem létezik, amelynek tagjai egy évben egyszer, egy helyen és időben nem gyűlnek össze. Kérünk mindenkit, hogy tisztelje meg jelenlétével és véleményével a valódi jószándékból építkező magyar jövő közösségének együttlétét.

- A bizalmat kapott vezetők maguk választják ki segítőiket. Az adott vezetők elért eredményei, alkalmassága, munkája a soron következő Magyarok Országos Gyűlésén kerül értékelésre. Itt válik igazán mérhetővé az egész évben végzett teremtő munka. A szerves rendezési elveknek megfelelően a feladatát ellátó és teljesítő vezetők helyükön maradnak. Akik feladataikat nem végzik el, nem teremtenek értéket, azok helyére új szakembereket és képviselőket választunk.

- Az októberi munkaértekezletekre egy a magyar népi bölcseletekből összeállított etikai kódex kerül elfogadásra.

- A Magyarok Szövetsége megszakítja a kapcsolatokat a Korona Vagyonkezelő, a KoronaNet vállalkozásokkal és a Hetedik cégcsoporttal.

Az elkövetkező időszakokra a Magyarok Szövetsége az alábbi fő feladatokra helyezi a hangsúlyt:

- Újabb MSZ közösségek építése, a meglévők működésének erősítése. A működő, mintát adó magyar közösségekkel való együttműködés erősítése.

- A mindennapi működés során minden közösség végezzen célirányosan a MOGY-al kapcsolatos feladatokat.

- A kistelepülési önállóság védelmét. A vidéki magyar közösségek segítése, egy érdekvédelmi szervezetbe való tömörítése. A vidéki élet javítása.

Lakossági kártalanítás folyamatának beindítása. A lakossági rehabilitáció részeként Első lépésként mintegy 70 000 vállalkozó magyar fiatal földhöz juttatása. Termőföldhöz való juttatás állampolgári alapon. Minden olyan magyar állampolgár, aki gazdálkodással akar foglalkozni a kelet-európai mintákhoz hasonlóan joga legyen 2 hektár termőföld használatához.

Magyar barátságot kívánva minden támogatónknak!

Vukics Ferenc
Bődi Szabolcs
Nagy László
Szabados Péter
Gallai Magdi
Illés Erika
Kiss László
Sziládi László
Zimmermann Péter
Molnár Ervin
Kovács Ákos
Haba Vilmos
Szűcs Lajos
Hegedűs Attila
Szabó Móni

Magyarok Szövetsége

A Magyarok Szövetsége népi kezdeményezés és népmozgalom kíván maradni, folyamatosan, a feladatok által igényelten, időlegesen választott, cserélődő vezetéssel. A MSZ már megalakulásának pillanatában a jelenlegi parlamenti pártok taglétszámánál jelentősebb társadalmi erővel rendelkezett. A központi honlap meglátogatása.




Szövetség Televízió

Magazinműsorainkkal és pozitív hangulatú híreinkkel széles rétegeket kívánunk megszólítani. Kizárólag nemzeti érdekeknek alárendelt tömegtájékoztatást kínálunk, azaz valós hírszolgáltatást, a magyar műveltség terjesztését, a történelmi igazságosság előtérbe helyezését, a teremtő, alkotó munka, a valódi értékek megbecsülését. A televíziós adás megtekintése.




eXTReMe Tracker